NB II: az élvonalból igazolt jobbhátvédet az újonc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.21. 06:32
Nagy Sándor személyében az élvonalbeli Gyirmóttól igazolt jobbhátvédet a labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd. A Pest megyei csapat rajta kívül megszerezte a Budaörs kapusát, Tulipán Ákost is – számolt be róla a klub honlapja.

A 29 éves Nagy Sándor a Ferencvárosban nevelkedett, onnan Kecskemétre, Pápára, majd Gyirmótra került, utóbbi együttessel 2016 nyarán NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett. Most fél éves szerződést kötött vele a Cegléd.

A jobblábas labdarúgó leginkább a védelem jobb oldalán érzi jól magát, de szerepelt már a hátvédsor közepén és a védelem előtt, védekező középpályásként is.

Rajta kívül egy kapus, Tulipán Ákos is a ceglédiekhez került, ő Budaörsről érkezett. A 26 éves kapus a Vasasban nevelkedett – az angyalföldiek színeiben két mérkőzésen az NB I-ben is védett –, de pályafutása során megfordult Baján és Ajkán is.

Az ősszel még a Cegléd keretéhez tartozó kapus, Horváth Gábor viszont távozott az együttestől, ő éppen a Budaörs csapatához szerződött.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDNÉL
Érkezők: Lengyel Béla (Kisvárda), Nagy Sándor (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Szalkai Róbert (Zalaegerszegi TE), Tulipán Ákos (Budaörs, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Fürjes Ádám (Dorog), Karacs Péter (Kisvárda), Tihanyi Olivér (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kiszemeltek: Marcsek Ákos (Jászberény)
Távozók: Farkas Viktor (szabadon igazolható), Horváth Gábor (Budaörs), Kozák Achilles (szabadon igazolható), Makrai László (szabadon igazolható), Miklós Viktor (szabadon igazolható), Popovics Bertold (szabadon igazolható), Pozsár Dániel (szabadon igazolható), Sánta Attila (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik