NB II: Pintér Attila a Puskás Akadémia vezetőedzője

2016.12.22. 16:00
null
Pintér Attila egy év után búcsút int Mezőkövesdnek (Fotó: Koncz György)
A Nemzeti Sport megbízható forrásból származó információja szerint Pintér Attila váltja Vincze Istvánt a labdarúgó NB II-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzői posztján. Értesülésünket a klub később megerősítette, a pfla.hu-n megjelent közlemény szerint a Mezőkövesdről távozó szakember hároméves szerződést kötött a másodosztály éllovasával.

 

Tegnap este kereste meg Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke Pintér Attilát, hogy tárgyalásokat folytasson esetleges felcsúti munkájáról – olvasható a Puskás Akadémia honlapján. Ezt megelőzően egyeztetett az edző jelenlegi csapatával, a Mezőkövesddel, és annak elnökével, Tállai Andrással, aki engedélyt adott a tárgyalásokra. Miután Mészáros Lőrinc felvázolta a lehetőségeket és az elvárásokat, a mai napon gyors megegyezés született.

„A Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez – nyilatkozta Pintér Attila a pfla.hu-nak. – Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak elérni Felcsúton. Szeretem a kihívásokat, a nagy feladatokat, így nem is volt kérdéses, hogy három évre elvállaljam a megbízást. Nagyon bízom benne, hogy megvalósítjuk célkitűzésünket, ami nem lehet más, mint a feljutás.”

Pintér Attila beszélt korábbi csapatáról, a Mezőkövesdről is.

„Szeretném nagyon megköszönni Tállai András elnök úrnak és Bocsi Anna ügyvezetőnek, amiért minden támogatást megadtak, hogy sikeresek legyünk. Köszönöm, hogy hozzájárultak távozásomhoz. Olyan pozícióban hagyom ott a csapatot, hogy a kitűzött céljaikat teljesíteni tudják. Köszönöm a játékosoknak a kiváló munkát, nélkülük nem itt tartanánk. Örülök, hogy velük dolgozhattam.”

Pintér Attila üzent a kövesdi drukkereknek is.

„Sokat köszönhetek nekik, nagyon megszerettek, és én is őket. Köszönök minden támogatást, amit a csapatnak adtak.”

A korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Pintér Attila 2015. december 30-án lett az akkor még a másodosztályban szereplő Mezőkövesd vezetőedzője. Az ötödik helyen vette át a csapat irányítását, és az idény végén feljutást ünnepelhettek. A menetelést az élvonalban folytatták, az őszt az ötödik helyen zárták.

Vincze István november 1-jén vette át a Puskás Akadémia irányítását Szíjjártó Istvántól, megbízatása az őszi szezonból hátralévő öt meccsre szólt. Eredményesen dolgozott, hiszen az ötödikről az első helyre lépett előre vele a felcsúti alakulat.

A Mezőkövesdnél a klub tájékoztatása szerint jelenleg is folynak a tárgyalások Pintér utódjáról.

Legfrissebb hírek

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Férfi kosárlabda: horvát vezetőedző az Atomerőműnél

Kosárlabda
2026.06.24. 15:48

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Újpest: Markgráf Ákos orvosi vizsgálaton vett részt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 12:40

Férfi kézi: Filip Jícha tizenhat év után távozik Kielből

Kézilabda
2026.06.23. 11:51

Korábbi vb-ezüstérmes lett Gulácsiék edzője Lipcsében

Német labdarúgás
2026.06.22. 19:00

Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 16:34

NB I: hosszabbítás Felcsúton és Kispesten is

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 07:38
Ezek is érdekelhetik