NB II: baj van! Rudolf súlyos térdsérülést szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.05. 14:02
null
Rudolf Gergely súlyos térdsérülést szenvedett (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján adott tájékoztatást a Soroksár elleni összecsapáson megsérülő Rudolf Gergely állapotáról.

 

Rudolf a Soroksár elleni összecsapás hajrájában, egy fejest követően ért olyan szerencsétlenül földet, hogy nem is tudta folytatni a játékot.

A támadót a Nyíregyháza orvosai megvizsgálták, az eredmények pedig nem jók: mint kiderült, Rudolf egyik térdében két szalag is elszakadt részlegesen.

„Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, amit meg is állapítottak az orvosok. Az oldalszalag és a hátsó keresztszalag is részlegesen elszakadt. Nagyon szomorú vagyok, mert jó erőben voltam, a játék is jól ment, erre most hosszú ideig nem léphetek pályára – idézi a Nyíregyháza honlapja Rudolf Gergelyt. – Talán az egyetlen jó hír, hogy jelen állás szerint nincs szükség műtétre. Most három hétig egy rögzítést kell viselnem, és nem mozoghatok, aztán kezdődhet a rehabilitáció.”

 

Legfrissebb hírek

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
14 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24
Ezek is érdekelhetik