NB II: akár már szerdán meglehet a Szpari új trénere

2016.10.24. 14:15
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetősége gőzerővel azon dolgozik, hogy megtalálja a távozó Mátyus János utódját.

Mint ismert, Mátyus János szombaton, a PAFC elleni vereség után jelentette be, hogy távozik a Nyíregyházától, és el is köszönt. Mátyus János szombaton, a PAFC elleni vereség után jelentette be, hogy távozik a Nyíregyházától, és el is köszönt.

„Két évvel ezelőtt, szinte napra pontosan ilyenkor érkeztem Nyíregyházára, és ebben az időszakban huszonhárom hónap a győzelmekről szólt, csak az utóbbi egy hónap a sikertelenségről – mondta Mátyus a találkozót közvetítő M4 Sport-nak. – Méltatlan helyzetbe kerültem, illetve hoztak.”

Brekk János, a Szpari ügyvezetője a klub honlapjának elárulta, az sincs kizárva, hogy a csapatot már a szerdai, Kozármisleny elleni kupamérkőzésen az új vezetőedző irányítja.

„A hétfői edzést Tarnóczy Zalán erőnléti edző és Szabó Attila kapusedzőtartja a játékosoknak, közben folyamatosan tárgyalunk az új szakvezető személyéről. Több jelölt is van, és nem kizárt, hogy már a szerdai, Kozármisleny elleni kupameccsen az új tréner irányítja a csapatot.”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10