NB II: nyolc próbázó Siófokon, visszatérhet a kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 18:57
Első felkészülési mérkőzésen a Szekszárd otthonában 3–1-es győzelmet aratott a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok. A csapatban több próbajátékos és akadémista is pályára lépett: Engel Alex, Tajti Norbert, Pintér Norbert, Tóth Jeremy, Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán, Micsinai Miklós, illetve Tamaskó Ádám – számolt be róla a klub honlapja.

Engel Alex legutóbb a Felsőtárkányban futballozott, mint ahogy a korábbi siófoki kapus, Tajti Norbert is, aki szintén szerepet kapott a Szekszárd elleni felkészülési meccsen. Pintér Norbert a Balmazújváros együttesében játszott tavasszal, míg Tamaskó Ádám a Dunaújvárosban szerepelt, Tóth Jeremy pedig Újpestről jött.Engel Alex legutóbb a Felsőtárkányban futballozott, mint ahogy a korábbi siófoki kapus, Tajti Norbert is, aki szintén szerepet kapott a Szekszárd elleni felkészülési meccsen. Pintér Norbert a Balmazújváros együttesében játszott tavasszal, míg Tamaskó Ádám a Dunaújvárosban szerepelt, Tóth Jeremy pedig Újpestről jött.

Három Kubala-akadémista is szerepet kapott a siófokiaknál, Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán és Micsinai Miklós.

A labdarúgók sorsáról a közeljövőben születhet döntés.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők:
Berde István (Szeged 2011)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Engel Alex (Felsőtárkány – próbajáték), Kovács Dávid (Vasas Kubala Akadémia – próbajáték), Micsinai Miklós (Vasas Kubala Akadémia – próbajáték), Pintér Norbert (Balmazújváros – próbajáték), Szilágyi Zoltán (Vasas Kubala Akadémia – próbajáték), Tajti Norbert (Felsőtárkány – próbajáték), Tamaskó Ádám (Dunaújváros – próbajáték), Tóth Jeremy (Újpest II – próbajáték)
Távozók: Ivancsics Gellért (Sopron, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baksa Dénes (Videoton FC), Bognár Bence (Videoton FC), Gábor Péter (Videoton FC), Paudits Patrik (Videoton FC), Tamás László (Vasas, onnan Balmazújváros)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
48 perce

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
8 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik