Megyei foci: városi riválist vert a PMFC, gólgazdag KLC-iksz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.18. 12:16
Csakúgy, mint az ősszel, a tavaszi szezonban is nyomon követjük azon labdarúgócsapatok eredményeit, amelyek az előző kiírásban vagy a 2013–2014-es szezonban még az első osztályban szerepeltek, ám licencproblémák miatt ebben az idényben már csak a megyei bajnokságban indulhattak.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban gólgazdag döntetlent (4–4) játszott a Kecskeméti LC az egykoron szintén szebb napokat látott Baja otthonában. Némedi Norbert együttese végig futott az eredmény után, így annak is örülhet, hogy végül pontot szerzett; a kétgólos Szabó Tamás a 83. percben harmadszor egyenlített – irgalmatlan erővel lőtt a jobb felső sarokba –, ezzel alakult ki a végeredmény. (4–4) játszott a Kecskeméti LC az egykoron szintén szebb napokat látott Baja otthonában. Némedi Norbert együttese végig futott az eredmény után, így annak is örülhet, hogy végül pontot szerzett; a kétgólos Szabó Tamás a 83. percben harmadszor egyenlített – irgalmatlan erővel lőtt a jobb felső sarokba –, ezzel alakult ki a végeredmény.

Baranya megyében nem fékez a listavezető PMFC, Márton Gábor együttese most a városi rivális PVSK otthonában győzött 4–0-ra. A csapat így már 16 mérkőzéses győzelmi sorozatban van, és továbbra is hét pont az előnye a tabella élén. A PMFC-ben Kiss Patrik a múlt heti tripla után most duplázni tudott.

Somogy megyében a tabellát vezető Kaposvári Rákóczi BFLA a múlt heti hétgólos siker után most „csak" 2–0-ra győzött a Balatonlelle otthonában. A góllövőlista vezetője, Jovánczai Zoltán mellett Nagy Krisztián talált a hálóba, így a kaposváriak továbbra is magabiztosan vezetik a bajnokságot.

Veszprém megyében a múlt heti, Úrkút elleni vereség után javított a Pápai Perutz FC, amely Ugodon nyert 3–1-re és megerősítette harmadik helyét a bajnokságban. A pápaiaknál a góllövőlistát vezető Venczel Zoltán mellett Mészáros Dávid és Kovács Szabolcs talált be.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
Bajai LSE–Kecskeméti LC 4–4
Az élcsoport:
1. Kiskunfélegyháza 54 pont, 2. Tiszakécske 53, 3. Kalocsa 50, 4. Kecskeméti LC 40

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
PVSK–PMFC 0–4
Az élcsoport:
1. PMFC 64 pont, 2. Szászvár 57, 3. Siklós 52

SOMOGY MEGYEI I. OSZTÁLY
Balatonlelle–Kaposvár 0–2
Az élcsoport:
1. Kaposvár 68 pont, 2. Nagybajom 58 (23 mérk.), 3. Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő 52

VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY
Ugod–Pápa 1–3
Az élcsoport:
1. Veszprém 73 pont, 2. Úrkút 64, 3 Pápa 57

Legfrissebb hírek

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10