NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt az Ajka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.01. 21:18
Fodor Marcell és Szöllősi Ferenc után Melczer Vilmossal is szerződést kötött hétfőn a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka – számolt be róla a veol.hu.

A középpályás az ősszel a szintén másodosztályú Dunaújvárosban futballozott és 10 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett.

A 30. életévében járó Melczer Vilmos pályafutása során szerepelt az NB I-ben az MTK-ban, Siófokon és Mezőkövesden, az NB II-ben pedig Budaörsön és Zalaegerszegen is. Egykoron tagja volt a magyar U17-es és az U19-es válogatottnak. Ő az Ajka ötödik új szerzeménye a téli átigazolási időszakban.

Érdekesség, hogy az ajkaiak korábban egy másik dunaújvárosi játékossal, Sóron Tiborral is megállapodtak már.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AJKÁNÁL
Érkezők:
Fodor Marcell
(ZTE), Kollega Krisztián (SZTK-Erima, szabadon igazolhatóként), Melczer Vilmos (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Sóron Tibor (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Szöllősi Ferenc (ZTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Hajba Tamás (Gyirmót – próbajáték), Jagodics Bence (Nyíregyháza), Szilvási Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb Kisvárda)
Távozók: Besztercei Attila, Sándor István (Soroksár), Czirjék Zoltán
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00