NB II: kapust keres a Szolnok, amely tele van sérültekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.06. 12:03
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnok gőzerővel kapust keres, mivel a klub Pokorni Péterrel szerződést bontott, így csak a 19 éves Hrabina Alex és a 17 éves Csáki Kálmán áll Csábi József vezetőedző rendelkezésére.

Csábi József vezetőedző a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy több név is felvetődött már, de konkrétum egyelőre nincs az új kapus szerződtetésének ügyében.

A Szolnok egyébként hétfőn kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra és a klub honlapjának beszámolója szerint többen is térdsérülés miatt nem tudnak a csapattal edzeni. B. Tóth Balázsra április végéig, május elejéig nem számíthat a szakmai stáb, akárcsak a nyáron igazolt Horváth Péterre. Rajtuk kívül a keresztszalag-szakadás után lábadozó Hamar Ádám is várhatóan csak március végén a csatlakozhat a többiekhez, míg Fritz Attila belső térszalaghúzódás után van. Rokszin Ádámot porccal műtötték a téli szünetben, ő a jövő héten kapcsolódhat be a közös munkába.

A csapat az első felkészülési mérkőzését január 16-án játssza le, 10.30 órai kezdéssel az NB III-as Ceglédet fogadja a Tiszaligeti műfüves pályáján.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Papucsek Barna, Pokorni Péter, Tóth Bence (Mezőkövesd?)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20