Békéscsaba: elküldenék az NB II-es sikerkovácsokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.03. 08:43
A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Békéscsabánál a Zoran Szpisljak vezette szakmai stáb  több labdarúgótól is megválna a következő hetekben, mint már jeleztük, a tárgyalások elkezdődtek az érintettekkel. A Nemzeti Sport megtudta, hogy zömében olyan futballistákat küldene el a vezetőség, akik tavaly tagjai voltak az NB I-be feljutást kiharcoló keretnek.

Bagi István, Juhász György, Kertész Tamás és Szilágyi Péter vélhetően új csapatot kereshet magának. Gondot jelent viszont, hogy mindannyiukat szerződés köti a klubhoz, azaz ha nem akarnak távozni, az egyesület kénytelen tovább fizetni a bérüket.

Akad olyan játékos, akit jövő nyárig köt szerződés az Előréhez, azaz tizenkilenc hónapnyi fizetést kellene utalni neki – márpedig az elöljárók erre nem hajlandóak, mindössze háromhavi járandóságot ajánlottak fel.

Az egyezkedések befolyásolhatják az érkezők létszámát, hiszen az anyagiakat tekintve is alaposan meg kell fontolni, kiket igazol a télen az újonc. Az eddigi egyetlen új szerzemény a Mezőkövesdről ingyen érkező Takács Péter.

Zoran Szpisljak vezetőedző olyan ütőképes keretet szeretne kialakítani, amely a jelenlegi nehéz helyzet ellenére is képes lehet a tizenkét csapatot felvonultató NB I-ben való bennmaradás kiharcolására. A Békéscsaba január végén Törökországba utazik, Belekben minden bizonnyal már a végleges keret készülhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland
(Paks), Máté János (Mezőkövesd) Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bagi István, Juhász György, Kertész Tamás, Szilágyi Péter

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Nem esett gól Békéscsabán, újra kieső helyen Csató Sándor együttese

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:50

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

A Békéscsaba és a Szentlőrinc sincs előrébb a döntetlenjükkel

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 20:49

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30
Ezek is érdekelhetik