NB III: ismét az „örök beugró” irányítja a Tatabányát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 16:36
A labdarúgó NB III-ban szereplő Tatabánya vezetősége a szakmai munka folytonosságát, valamint a klub tavaly nyáron elkezdett újjáépítésének folytatását szem előtt tartva úgy döntött, hogy a csapat vezetőedzőjének P. Nagy Lászlót kéri fel – számolt be róla a klub honlapja.

P. Nagy László 1977-től 1990-ig játékosként 357 mérkőzésen 51 gólt szerzett a Tatabánya színeiben és tagja volt a Real Madridot is legyőző gárdának.P. Nagy László 1977-től 1990-ig játékosként 357 mérkőzésen 51 gólt szerzett a Tatabánya színeiben és tagja volt a Real Madridot is legyőző gárdának.

Az ezredforduló óta edzősködik a Bányásznál különböző beosztásban. 2009–2011 között, valamint 2013-ban vezetőedzői szerepkörben is dolgozott a klubnál, emellett legalább fél tucatszor segített a kék-fehéreken „beugró" edzőként. P. Nagy az előző szezonban Miskei Attila segítőjeként ténykedett.

A szakmai stábban több változás nem lesz, így Szekér Pál kapusedzőként, Pőcze Miklós masszőrként dolgozik a továbbiakban is, míg Veér Zoltán a technikai vezetői feladatokat látja el a 2015–2016-os bajnoki évadban.

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
12 órája

NB III: a Budaörs fordított, és legyőzte az ETO Akadémiát

Labdarúgó NB II
2025.11.29. 13:39

Gyirmóti évzáró a sikeres ősz után, két távozóval

Labdarúgó NB II
2025.11.29. 10:13

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

16 győzelem után kikapott a Gyirmót az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 19:48

NB III: győzelemmel köszöntötte a Dunaferr bajnokait a Dunaújváros

Labdarúgó NB II
2025.11.21. 18:29

Az NB III-ban munkát vállaló Kondás Elemért nem hívták az előző két és fél évben profi csapattól

Labdarúgó NB II
2025.11.19. 15:01

A Tatabánya hétgólos előnybe került az Európa-kupában

Kézilabda
2025.11.15. 17:41
Ezek is érdekelhetik