NB II: a Soroksár MTK-nevelésű középpályással erősített

2015.06.22. 19:19
A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár szerződést kötött a legutóbb Gyirmóton futballozó Kákonyi Dániellel – számolt be róla a klub honlapja.

A 24 éves jobboldali középpályás Koós Gábor után a Soroksár második nyári új igazolása. Kákonyi Dániel az MTK-ban kezdte pályafutását, majd szerepelt a Mezőkövesd, a Vác, a Békéscsaba és a Nyíregyháza együtteseinél is. Legutóbb a Gyirmót FC Győr csapatát erősítette.

Kákonyi pályafutása során 148 NB II-es mérkőzésen lépett pályára és ezeken az összecsapásokon 30 gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL

Érkezők: Kákonyi Dániel (Gyirmót FC Győr), Koós Gábor (Cegléd)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fülöp Noel, Gárdos András, Papp Máté, Peszmeg Viktor, Vass Máté (mindannyian Siófok)
Távozók: Balaskó Csaba (?), Lannert Bence (befejezte pályafutását), Sándor István (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurácz András, Kovács Dániel, Péter Antal, Rácz Gergő, Simita Gergő, Szabó Roland (mindannyian FTC, ?)
Távozhatnak:

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
23 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik