NB II: Böőr Zoltán visszavonul, megvan Szűcs Lajos új klubja

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 20:57
null
Szűcs Lajos az egyik utolsó pápai mérkőzésén (Fotó: Veres Viktor)
Böőr Zoltán visszavonul, Szűcs Lajos, a Lombard Pápától távozó kapus Dunaújvárosban folytatja, ő pótolja a Vasasba igazoló Nagy Gergelyt – többek között ezekről a változásokról is beszélt Dobos Barna, az NB II rajtjára való felkészülést hétfőn megkezdő Fejér megyei labdarúgócsapat szakmai igazgatója a Dunaújvárosi Hírlapnak.

 

„Csapatunk vázát több rutinos játékos alkotta, de elérkezett a generációváltás pillanata – idézi hétfő esti hírében a duol.hu Dobos Barnát. – A tavalyi keret nagy részére építhetünk, de különböző okok miatt lesznek változások. Az már biztos, hogy az utolsó tavaszi mérkőzésünkön, Pakson súlyos térdsérülést szenvedő Böőr Zoltán befejezi profi pályafutását.”

Pirosban Böőr Zoltán (Fotó: Veres Viktor)
Pirosban Böőr Zoltán (Fotó: Veres Viktor)

A szakmai igazgató szerint a költségvetése csökkentésére kényszerülő klub hosszú távú célja a stabil másodosztályú szereplés, ennek érdekében főleg fiatalokra építenek majd, de mint kiderült, kapusposzton a rutinra szavaznak.

„Nagy Gergely rendkívül tehetséges kapus, akit a további fejlődése érdekében elengedünk. A játékost a Vasas kivásárolta az élő szerződéséből. Pótlására a rutinos Szűcs Lajos érkezik a Lombard Pápa együttesétől” – mondta Dobos Barna, hozzátéve, hogy Eppel Márton iránt is volt érdeklődés, de neki fontos szerepet szánnak, nem engedik el.

Szűcsre másban is számítanak: vele, az első csapatnál kapusedzővé előlépő Milinte Árpáddal, valamint az utánpótlásba kerülő Sági Csabával és Molnár István elnökségi taggal kapusiskolát szeretnének működtetni.

A szakmai igazgató elmondta: a szövetségtől kapott anyagi támogatás egyik feltétele, hogy külföldi játékosok nem szerepelhetnek a csapatban, ezért közös megegyezéssel felbontották Dino Gavrics, Safet Jahic, Nikola Grubjesic, valamint Thiago szerződését.

„A tavasszal végig sérült Rafe Wolfe az NB I-ben szeretné folytatni, ahonnan a Haladás együttese már érdeklődött is utána. Természetesen ő is távozhat. Godslove esete más, mivel ő már régóta Magyarországon él. Neki állampolgári vizsgát kell tennie, aminek ügyintézése már folyamatban van” – folytatta a vezető.

A kölcsönben Dunaújvárosban játszó futballisták visszatértek klubjaikhoz: Papp Máté és Szekeres Adrián a Videotonhoz, Nikházi Márk a Diósgyőrhöz. Hidvégi Sándor és Lázár Zsolt szerződése lejárt, ők szabadon átigazolhatnak.

Visszatérnek a kölcsönadott játékosok: Hajdók Gábor és Tóth Tibor (mindkettő Bölcske), Galambos Ádám (Szolnok), Burucz Barna (Csákvár) és Hosszú Péter (Baja) – rajtuk kívül több próbajátékost tesztelnek a felkészülés elején.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL

Érkezők: Szűcs Lajos (Lombard Pápa)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Burucz Barna (Csákvár), Galambos Ádám (Szolnok), Hajdók Gábor (Bölcske), Hosszú Péter (Baja), Kocsis Gábor (Csákvár), Milinte Árpád (Csákvár), Tóth Tibor (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Böőr Zoltán (befejezi profi pályafutását), Dino Gavric (horvát, ?), Nikola Grubjesics (szerb, ?), Safet Jahic (szlovén, ?), Nagy Gergely (Vasas), Thiago (brazil, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hidvégi Sándor (FTC, ?), Nikházi Márk (Diósgyőri VTK), Papp Máté (Videoton, ?), Szekeres Adrián (Videoton, ?)
Távozhatnak: Lázár Zsolt (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Rafe Wolfe (jamaicai, érdeklődik iránta: Haladás)

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
8 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik