Labdarúgás: bíróságon a bíróverő, aki bundát emleget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.17. 09:09
A Pécsi Járásbíróságon megkezdődött annak a labdarúgónak a pere, aki Baranyában, egy megyei bajnoki meccsen megverte a bírót – számolt be róla a Hír Tv.

A játékvezetőnek felrepedt a szája, sérülései nyolc napon belül gyógyultak. A férfit garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolják. Az ügyészség szerint a vádlott tavaly nyáron egy Baranya megyei bajnoki mérkőzés után ököllel megütötte a játékvezető arcát.

A játékos-edző szerint a bíró bundázott, a félidőben még vezetett a csapat, de végül 5–2-re kikapott – fogalmaz tudósításában a Hír Tv. A vádlott azt vallotta, hogy a játékvezető viselkedése dühítette fel.

A játékos-edző szerint a bíró bundázott, a félidőben még vezetett a csapat, de végül 5–2-re kikapott – fogalmaz tudósításában a Hír Tv. A vádlott azt vallotta, hogy a játékvezető viselkedése dühítette fel.

„A meccs végén odamentem, megkérdeztem, hogy mégis ez mire volt jó, hogy a mérkőzést ennyire elfújta? Ott nekem grimaszozott, pofákat vágott, és mondta, hogy húzzak anyámba, mert engem is kiállít. Ugyanis előtte a huszadik percben a kapusomat kiállította. […] A játékvezető úr ezt kijelentette, és én egyszer hirtelen felindulásból pofon ütöttem” – mondta a bíróságon a vádlott, akit az MLSZ a bírósági eljárástól függetlenül hat évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik