NB II: Soroksáron tesztelik a Németországból hazatérő fiatalt

2015.01.19. 13:12
Az egykori Fradi-játékos Szenes Sándor fiát, a Mönchengladbachnál nevelkedő U20-as válogatott Szenes Bencét teszteli a héten a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár szakmai stábja.

„A jövő hét végéig próbajátékon szerepel nálunk Szenes Bence – mondta a Nemzeti Sportnak Varga Attila vezetőedző. – Esetleges szerződtetéséről nagy valószínűséggel a Budapest Honvéd elleni szerdai felkészülési mérkőzés után döntünk. Ha megfelel, január huszonhatodikán velünk tart a törökországi edzőtáborba.”Szenes Bence – mondta a Nemzeti Sportnak Varga Attila vezetőedző. – Esetleges szerződtetéséről nagy valószínűséggel a Budapest Honvéd elleni szerdai felkészülési mérkőzés után döntünk. Ha megfelel, január huszonhatodikán velünk tart a törökországi edzőtáborba.”

A 20 esztendős, támadóposzton bevethető Szenes Bence az utóbbi években több német klub utánpótlásában, illetve a patinás Borussia Mönchengladbach második csapatában is játszott, legutóbb pedig a TuS Koblenz együttesében szerepelt. Tavaly nyáron vissza akart térni Magyarországra, de az őt kiszemelők közül sem az Újpest, sem a Szeged 2011 nem szerződtette.

A Soroksár egyébként remek őszi szereplésének köszönhetően kedvező helyzetből várja a tavaszi idényt a másodosztályban, ezért nem jelentett különösebb meglepetést, hogy a felkészülést szinte ugyanazzal a kerettel kezdte el a gárda, mint amellyel decemberben befejezte.

„Egyetlen új játékos érkezett hozzánk, a legutóbb Nyíregyházán futballozó Huszák Tamás a szezon végéig biztosan minket erősít – mondta Szűcs Mihály klubigazgató. – Rajta kívül eddig csak távozók voltak, Nyilas Elek kölcsönben Mezőkövesden folytatja, Kocsis Dáviddal, a Ceglédre tartó Urbán Pállal, illetve Pintér Dominikkal szerződést bontottunk. Erdei Gábor megállapodása lejárt a klubnál, úgy tudom, a Siófok vezetőivel tárgyal.”

A soroksáriak a felkészülési időszakban edzőtáborba is utaznak, Bécsből indulva tizenkét napot töltenek Larában, ahol három mérkőzés szerepel a programban az orosz FK Volgar, a román Gaz Metan és a dán Hobro IK ellen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Huszák Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Szenes Bence (szabadon igazolható próbajáték)
Távozók: Urbán Pál (Cegléd?)
Kölcsönbe távozók: ifj. Nyilas Elek (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Erdei Gábor (FTC, onnan Siófok?), Kocsis Dávid (FTC), Pintér Dominik (FTC)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

A ráadásban csúsztak ki a pontok a sereghajtó Szentlőrinc kezéből

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 13:43

A ZTE hajrában szerzett góllal legyűrte a Soroksárt, és bejutott a Mol Magyar Kupa elődöntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 19:12

Csonka András: Esélyesek vagyunk, és a továbbjutást várják a csapattól

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 09:44
Ezek is érdekelhetik