NB II: újabb Honvéd-játékosokkal erősítene a Békéscsaba

2014.07.17. 14:11
Czuczi Márton és Lőrinczy Attila után Vólent Roland és Kozma Richárd is az NB II-ben szereplő Békéscsabához kerülhet, így négyre nőhet a Honvédtől kölcsönbe érkező labdarúgók száma.

A bmsextra.hu szerint Vólent Roland és Kozma Richárd is pályára lépett a CS Ineu elleni felkészülési mérkőzésen. A legutóbb Balmazújvárosban futballozó 22 éves Vólenttel már nagyon közel a megegyezés, míg a Honvéd II-ben szereplő 19 esztendős Kozmát tovább teszteli a klub. Vólent Roland és Kozma Richárd is pályára lépett a CS Ineu elleni felkészülési mérkőzésen. A legutóbb Balmazújvárosban futballozó 22 éves Vólenttel már nagyon közel a megegyezés, míg a Honvéd II-ben szereplő 19 esztendős Kozmát tovább teszteli a klub.

Az említett, borosjenőiek elleni felkészülési mérkőzésen futballozott, sőt, gólt is szerzett a 25 éves Berki Péter, aki tavasszal még az NB III-as BKV Előrénél játszott és 28 mérkőzésen tízszer volt eredményes. Elnyerte a szakvezetés tetszését, de a tárgyalások még folynak. A kondorosi Klimaj Kornél, valamint a szabadkígyósi Borbély Bálint is lehetőséghez jutott, egyelőre az ő sorsukról sincs döntés.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Balázs Richárd (SVSE-GYSEV), Czuczi Márton, Lőrinczy Attila (mindkettő Honvéd-MFA – kölcsönbe), Bényei Balázs, Kertész Tamás (mindkettő Létavértes SC '97 – kölcsönbe), Hursán György (Puskás Akadémia FC), Szilágyi Péter (Nyíregyháza Spartacus)
Távozott/távozhat: Nemanja Scsekics (montenegrói, ?), Ali-Calvin Tolmbaye (közép-afrikai köztársaságbeli, ?), Pozsár Gábor (Szeged 2011-GA), Gajdos Zsolt, Károly Bálint (mindkettő Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza), Tölgyesi Viktor (Kecskemét – kölcsönből vissza), Nikola Pantovics (szerb, Bp. Honvéd-MFA – kölcsönből vissza), Albert István, Lucas Marcolini (brazil) (mindkettő DVSC-Teva – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Berki Péter (BKV Előre), Birtalan Botond (szabadon igazolható, legutóbb Tatabánya FC), Borbély Bálint (Szabadkígyós), Füzy Mátyás (MTK), Kozma Mihály, Vólent Roland, (mindkettő Bp. Honvéd), Jankovics Zsolt (Videoton II), Klimaj Kornél (Kondorosi TE), Privigyei Ádám (Balmazújváros)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28