NB II: Szolnokon folytatja a korábbi FTC-középpályás

Vágólapra másolva!
2014.07.15. 12:40
A szolnoki klub honlapja megerősítette korábbi értesülésünket, mely szerint a korábbi ferencvárosi középpályás, Tóth Bence a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV-nál, szülővárosa csapatánál folytatja pályafutását.

A 24 éves, korábbi Ferencváros-középpályásnak április óta nem volt csapata, miután az MVM Paks szerződést bontott vele az idény közben.

A játékos Szolnokon nevelkedett, 16 éves korában igazolt a Ferencvárosba, ahonnan négy év után Pápára távozott, majd idén télen a paksiak labdarúgója lett. Tagja volt a 2009-ben U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak.

Tóth Bence számára azért sem ismeretlen Szolnok, mivel a Tisza-parti városban született.

A vasárnap óta Sárváron edzőtáborozó szolnoki együttes egyébként már felkészülési mérkőzést is játszott, amelyen 3–1-re legyőzte a Veszprémet.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Szolnoki MÁV Stadler-Rail FC–Veszprém FC 3–1 (1–0)
Sárvár

Szolnok
, 1. félidő: Pokorni – Vári, Racskó, Papucsek, Fritz – Zvara, Mile – Bohner, Tóth B., Lengyel B. – Katona B. 2. félidő: Tóth Z. – Kállai, Antal, Balogh, Nagy R. – Zvara, Mundi – Bohner, Hamar Á., Magos – Katona B.
Gólszerző:
Bohner, Katona B., Balogh, ill. Burcsik

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Máté János (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Jászapáti VSE – kölcsönből vissza), Tisza Kálmán (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Tóth Bence (szabadon igazolható, legutóbb MVM-Paks)
Távozott/távozhat: Balaskó Csaba (Soroksár?), Sipeki István (abbahagyta), Szepessy Róbert (Nyíregyháza Spartacus?), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Zsótér Donát (Videoton)

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik