NB II: a KTE helyett Sopronban kötött ki a Loki-támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.22. 18:24
A Nemzeti Sport Online információi szerint a DVSC-Teva támadója, Kovács Ádám az ősszel mégsem Kecskeméten futballozik kölcsönben, a Loki a játékost az NB II-es Soproni VSE-GYSEV-nek adja kölcsön.

Kovács Ádám a télen kötött négyéves szerződést a Lokival, de mivel ő is azon játékosok között van, akikre nem számítanak az első csapatnál, a kölcsönadás érthető lépés. A 22 éves támadó az elmúlt hetekben az NB I-es Kecskemét edzésein vett részt, de végül nem kapott szerződést a lila-fehérektől. A másodosztályban szereplő Sopron azonban lecsapott rá, így a következő szezonban a Soproni VSE-GYSEV-nél szerepelhet kölcsönben.

Kovács Ádám a belga Oud-Heverlee Leuvenben nevelkedett, majd többek között a Bp. Honvéd második csapatában, a Nyíregyházában és a Vasasban is szerepelt.

A Sopron szakmai igazgatója, Supka Attila a közelmúltban úgy nyilatkozott a klub honlapjának, hogy 80 százalékban kész a keret; Kovács Ádám szerződtetésével egyre közelebb a 100 százalék.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-GYSEV-NÉL
Érkezők: Csábi Mihály (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Erdélyi László (Bp. Honvéd – kölcsön után ismét kölcsönbe), Eszlátyi István (Lombard Pápa), Horváth Péter (MTK Budapest – kölcsönbe), Kovács Ádám (DVSC-Teva – kölcsönbe), Nagy Zoltán (ZTE), Pető Benjamin, Tóth Olivér, Keresztes Szilárd, Soós Áron, Mészáros Márk (mindannyian az ificsapatból)
Távozott/távozhat: Czár Richárd (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Faggyas Milán (Lombard Pápa), Gaál Bálint (Haladás), Németh László (Győri ETO – kölcsönből vissza), Heffler Norbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Katona Máté (Haladás), Dénes Zsolt (?), Balázs Richárd (Békéscsaba), Sifter Tamás (?), Deme Imre (?), Varga Gábor (Haladás), Szabó Zsolt (FC Ajka)
Kiszemeltek: Denisz Rebrik (ukrán, Ceglédi VSE), Skriba Máté (Haladás, legutóbb Ajka kölcsönben)
Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik