NB II: fiatal játékosok csatlakoztak a ZTE keretéhez

2014.07.22. 17:22
Három tehetséges utánpótlás korú játékos kapott profi szerződést a ZTE-től – tájékoztatta a klub honlapját Kocsárdi Gergely klubigazgató.

Kovács László 2+1 évre, Tóth Benjámin és Pajor Imre pedig 3+1 évre írta alá első hivatásos labdarúgói kontraktusát. Kovács László 2+1 évre, Tóth Benjámin és Pajor Imre pedig 3+1 évre írta alá első hivatásos labdarúgói kontraktusát.

A játékosok hivatalosan is a felnőtt keret tagjai lesznek, de az U21-es csapatban is számíthat rájuk a szakvezetés.

A hétvégi, Szolnok elleni felkészülési mérkőzésen próbajátékon lévő Lukács Rajmundtól viszont már el is köszöntek a zalaiak, így a legutóbb a román FC Bihorban futballozó játékos biztosan nem lesz a ZTE labdarúgója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Farkas Norbert (Puskás Akadémia FC), Króner Martin (DVSC-Teva – kölcsönbe), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Bailo Dávid (PMFC), Fodor Marcell (FC Ajka), Horváth Attila (FC Ajka), Melczer Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Szöllősi Ferenc (Balmazújváros), Szegleti Gergely (Andráshida SC – kölcsönből vissza), Forgács András (Balmazújváros), Kovács László, Pajor Imre, Tóth Benjamin (mindannyian az ificsapatból)
Távozott/távozhat: Bernardo Frizoni (brazil, Lombard Pápa), Preklet Csaba (Vasas), Hajdú Norbert (Vasas), Marián Sluka (szlovák, Lombard Pápa), Horváth Valentin (?), Milan Bogunovics (szerb, Lombard Pápa), Nagy Zoltán (SVSE-GYSEV)
Kiszemeltek: –
Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33