Felkészülés: meccsét és egy játékosát elveszítette a Szpari

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 13:45
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus 2–0-ra kikapott a cseh élvonalbeli 1. FK Príbramtól nemzetközi felkészülési mérkőzésen. Sándor István egy ütközésnél megsérült – felrepedt a szemöldöke –, kórházba kellett szállítani. A Szpari délután még egy meccset játszik törökországi edzőtáborában: az ellenfél a szerb másodosztályú FC Timok lesz.

Már a mérkőzés előtti éjszaka átköltözött klubcsapatához a nemzeti együttes beleki összetartásán résztvevő kapus, Balogh János. A válogatott kapuvédő Pintér Attila szövetségi kapitány engedélyével a szerda délelőtti mérkőzésen lépett pályára a Nyíregyháza színeiben, majd az este folyamán visszatért Belekbe.

A mezőnyben abszolút semmi különbség nem volt a két együttes között, ám két „talált" góllal – szöglet utáni kipattanó labdából, illetve Csordás Szabolcs utolsó emberként elcsúszott, s tálcán kínálta a lehetőséget a cseh támadónak – a Príbram megnyerte a mérkőzést. A találkozó krónikájához tartozik, hogy az utolsó percben Sándor István összefejelt ellenfelével, s fejsérülést szenvedett. Felszakadt szemöldökét ugyan nem kellett összevarrni, de 5-7 napig csak könnyített edzést végezhet.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FK Príbram (cseh)–Nyíregyháza Spartacus 2–0 (1–0)
Nyíregyháza:
Balogh – Polényi, Gengeliczki, Rubus, Törtei – Csordás, Huszák, Sándor I., Rezes, Pákolicz – Bajzát
Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu

Legfrissebb hírek

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
5 órája

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

A ZTE-től igazolt középpályást a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.10. 15:24

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01
Ezek is érdekelhetik