Felkészülés: Détári vezetésével kupagyőztes a Tárkány

2014.01.26. 12:28
A Détári Lajos által vezetett Felsőtárkány nyerte meg a nagy hagyományokkal rendelkező egri kispályás teremtornát, a Hírlap-kupát. A XXVIII. Imola-Hírlap-kupán, egyben 4. Fesztbaum Béla-emléktornán a tárkányiak százszázalékos teljesítménnyel győztek, a döntőben a Gyöngyös csapatát 7–5-re győzték le.

Az NB III-as Felsőtárkány SC a csoportmérkőzéseken az Egerszalókot 4–0-ra, a Markazt 4–2-re, míg a Verpelétet 8–2-re győzte le, így Détári Lajos együttese hibátlan teljesítménnyel jutott a döntőbe az A-csoportból.

A B-csoport győztese a megyei I. osztályban szereplő Gyöngyös lett (szintén veretlenül), így a két csoport első helyezettje játszhatta a döntőt.

A feszült hangulatú döntőn a tárkányiak Montvai Tibor és Elek Norbert vezetésével viszonylag sima győzelmet arattak a Gyöngyös felett, a 7–5-ös siker pedig azt jelenti, hogy első alkalommal nyerték meg a kupát.

A bronzmérkőzést a két csoport második helyezettje játszotta, ezen az NB III-as FC Hatvan 8–2-re legyőzte a megyei I. osztályban szereplő Egerszalók együttesét.

A tornán nem vett részt az Egri FC csapata, de információink szerint az egrieknek kisebb bajuk is nagyobb annál, hogy lemaradtak a versenyről. A továbbra is kilátástalan helyzet miatt egyre biztosabbá válik, hogy a tavasszal már nem állnak rajthoz az NB III Keleti csoportjában.

A XXVIII. Imola-Hírlap-kupa végeredménye:

1. Felsőtárkány SC
2. Gyöngyösi AK
3. FC Hatvan

A díjazottak:

A legjobb kapus: Éles Viktor (Gyöngyösi AK)
A legjobb mezőnyjátékos: Montvai Tibor (Felsőtárkány SC)
Gólkirály: Ficsor Richárd 9 találattal (FC Hatvan)
Különdíj: az FC Hatvan ellen szerzett ollózós góljáért Klavács Krisztián (Gyöngyösi AK)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
21 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

NB III: hetet vágott a Pécs az Iváncsának

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 20:51

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula, a III. kerület, a Kaposvár és a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 20:27

Az MLSZ visszavonja az időpont-korlátozásokra vonatkozó határozatát, újra lehetnek esti meccsek

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 17:02

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

NB III: megszerezte első győzelmét a Vasas II; ismét nem kapott gólt hazai pályán a DVTK II

Labdarúgó NB II
2026.08.19. 20:29

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00