NB II: Németországból érkezik fiatal tehetség a ZTE-hez

Vágólapra másolva!
2013.10.02. 18:56
Holdampf Gergő személyében Németországból érkezik fiatal támadó középpályás a másodosztályú Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatához.

Holdampf Gergő a ZTE Akadémián nevelkedett, majd 17 évesen Újpestre, utána pedig a németországi Chemnitzbe igazolt. A 19 éves középpályás az utóbbi fél évben a Chemnitz U19-ben játszott a kiemelt csoportban, többek között a Hannover, a St. Pauli vagy a Wolfsburg fiataljai ellen. A játékost Lendvai Miklós jól ismeri, hiszen megfordult a kezei között két évvel ezelőtt. A ztefc.hu tájékoztatása szerint a játékos átigazolása egyelőre folyamatban van.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE-NÉL
Érkezők: Buzás Viktor (REAC), Czirjék Zoltán (Puskás Akadémia), Csordás Szabolcs (Csákvár – kölcsönből vissza, majd Nyíregyháza), Holdampf Gergő (Chemnitz U-19, Németország), Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsönbe), Marcus Vinícius Batista dos Santos „Tanque” (brazil, Egri FC),Jasarevic Mahir(Lombard Pápa – kölcsönből vissza),Kondákor Dániel, Fujsz Richárd, Tóth Benjámin (mindhárman az ificsapatból),PaoloMavolo (Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Preklet Csaba (Egri FC), Vayer Gábor (Paks), Vörös Ákos (Hévíz – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Babos Barnabás (?), Budovinszky Krisztián (?), Jasarevic Mahir (Andráshida – kölcsönbe), Kocsárdi Gergely (visszavonult), Pavol Penksa (szlovák, ?), Mouhamadou Seye (szenegáli, Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Marián Sluka (szlovák, ?),Alekszandr Tiskevics (fehérorosz, Kruoja Pakruojis – Litvánia), Vörös Ákos (Körmend – kölcsönbe)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik