NB II: Németh Gábor egy évre aláírt a Vasasnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.08. 16:34
A Vasas labdarúgócsapata hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport Online információit, melyek szerint Németh Gábor a klubnál folytatja pályafutását.

Úgy tudjuk, a 38 éves kapus, aki legutóbb Pakson védett, egyéves szerződést ír alá a Fáy utcában.

Némethnek ez lesz a harmadik időszak a pályafutása során, amikor Vasas-mezben véd: korábban 2005 és 2009 között, illetve a 2010–11-es szezonban tartozott az angyalföldiek keretéhez.

A veterán kapuvédő mellett Szedlár Zoltán is aláírt a Vasashoz: a Kubala Akadémiáról érkező 19 éves futballistával egyéves amatőr szerződést kötött a másodosztályú csapat, s ha Szedlár jól teljesít, profi kontraktust kaphat.

Hír még a klub háza tájáról, hogy az elkövetkezendő három napban próbajátékon szerepel a Vasasnál Sindou Dosso. Az elefántcsontpari csatár az elmúlt öt évet kisebb-nagyobb megszakításokkal Magyarországon töltötte, megfordult a Nyíregyháza Spartacusban, a Vecsésben és a KTE-ben. Legutóbb a román másodosztályú UTA Arad játékosa volt.

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
23 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik