Ajka: egyéni céljai is vannak a középcsapatot formáló edzőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 10:04
Többször keresték már Ajkáról, de ifj. Mihalecz István csak most vállalta el az együttes vezetőedzői pozícióját. A szakember a veol.hu-nak nyilatkozott az előttük álló szezonról.

Subicz Gábor, Kovács Zsolt, Kovács Szabolcs, Sallér Márk és Szabó Péter is otthagyta az Ajka labdarúgócsapatát, amely pedig az elmúlt években annak köszönhette eredményeit, hogy kevés változás történt a keretében. Három 21 éves játékos viszont érkezett Szombathelyről: Jagodics Márk, Hanzl Máté és Farkas Márk.

A csapat irányítását pedig ifj. Mihalecz István vette át, aki most edzője lehet öccsének, Péternek is. Mihalecz elmondta, hogy pokolian kemény szezon vár csapatára, hiszen a körülöttük működő klubok nagyságrendekkel jobb ajánlatokkal csábíthatják a játékosokat, mint ők. Az Ajka célja azonban így is a biztos bennmaradás középcsapatként. A szakembernek azonban vannak egyéni célja is: emberileg normális közösséget akar kialakítani, illetve taktikailag, technikailag és fizikailag megfelelően felkészítené az együttest.

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52