Felkészülés: Timm is betalált a fölényesen nyerő Szegedben

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 13:52
Remek helyzetkihasználással, magabiztosan győzte le a román másodosztályban szereplő FC Bihor együttesét a labdarúgó NB II Keleti csoportjában a 12. helyen telelő Szeged 2011.

Gálhidi György a szegedma.hu portálnak így értékelt: „Az öthetes felkészülési ciklusunkhoz és a nehéz elvégzett munkához képest a látottakkal elégedett vagyok. Egy stabil ellenfelet győztünk le, de a második félidőben érződött, hogy fáradunk, gyakrabban jelentkeztek a hibák is. A középpályán látok még problémákat, de hátul és elől egyre stabilabbak vagyunk."

A szegediekkel kapcsolatos hír még, hogy hivatalossá vált Mariann Timm leigazolása, illetve minden valószínűség szerint a Tisza–partiaknál folytatja pályafutását a Sándorfalváról érkező Gémes Bence is. Továbbá az FC Bihor elleni találkozón próbajátékosként pályára lépett a szlovák középpályás, Marko. szegedma.hu portálnak így értékelt: „Az öthetes felkészülési ciklusunkhoz és a nehéz elvégzett munkához képest a látottakkal elégedett vagyok. Egy stabil ellenfelet győztünk le, de a második félidőben érződött, hogy fáradunk, gyakrabban jelentkeztek a hibák is. A középpályán látok még problémákat, de hátul és elől egyre stabilabbak vagyunk."

A szegediekkel kapcsolatos hír még, hogy hivatalossá vált Mariann Timm leigazolása, illetve minden valószínűség szerint a Tisza–partiaknál folytatja pályafutását a Sándorfalváról érkező Gémes Bence is. Továbbá az FC Bihor elleni találkozón próbajátékosként pályára lépett a szlovák középpályás, Marko.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeged 2011–FC Bihor (romániai) 3–0 (2-0)
Algyő, műfüves pálya. Vezette: Lovas (Kormányos II., Túri)
Szeged 2011: Trepák – Kéri, Tóth I., B. Kapic, Dedic, Borbély, Varga B., Ulvicki, Stipancevic, Gomez, Timm. Csere: Csala, Laczkó J., Farkas M., Marko, Jovánczai. Vezetőedző: Gálhidi György.
Nagyvárad: Pogacsics – Zanardini, Lazar, Tanc, Vadrarigu, Florean, Coroian, Tirnacop, Bic, Vasilache, Bud. Csere: Popescu (kapus), Pop, Petrache, Toca, Lupu, Coruaiey, Selagea, O. Popa, Sorian, M. Popa, Pusas. Vezetőedző: Marian Pana.
Gólszerző: Timm, Varga B., Stipancevic

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik