NB II: Katona érkezett, még egy védő jöhet Nyíregyházára

2013.01.20. 07:49
Katona Györgyöt szerződtette a Nyíregyháza másodosztályú labdarúgócsapata, a litván Marius Kazlauskas és Tóth Máté ugyanakkor nem lesz a Spartacus játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja. 
Brekk János klubmenedzser a hét végére ígérte, hogy a próbajátékosok közül megnevezi azokat, akik a Nyíregyháza labdarúgói lehetnek. Választás egyelőre csak egy játékosra, Katona Györgyre esett. „A mai egymás közti játékot mindenképp meg akartam várni a döntéssel – mondta szombaton Brekk a klub honlapjának. – A védők közül Tóth Mátén gondolkodtam a legtovább, tehetséges játékos, de egyelőre nem jobb, mint a posztján lévők, ezért nem kötünk vele szerződést. Marius Kazlauskas sem lesz Szpari játékos, Katona Györggyel viszont szóban meg is állapodtunk, és a jövő héten fél plusz két évre szóló szerződést írunk alá. Nagyon hajtott, szeretne bizonyítani, azt pedig eddig is tudtuk róla, hogy jó futballista. A támadó posztért ő és Ivan Szkunzjak harcolt, végül Katonára esett a választás.” „Védő posztra még érkezhet labdarúgó, de az már eldőlt, kik utaznak velünk Tiszaújvárosba, az edzőtáborba. Mivel Csorba Szabolcs és Reznek Donát is a válogatottal készül, helyettük két 19 éves akadémistát, Klepács Krisztiánt és Lukács Bencét visszük magunkkal. Ők egyébként is azon saját nevelésű fiatalok közé tartoznak, akikkel szeretnénk profi szerződést kötni” – tette hozzá Brekk.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46