NB II: a Sopron öt új játékossal erősített

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 10:58
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Soproni VSE hivatalos oldalán jelentette be öt új játékos szerződtetését.

A Sopron ma hivatalosan is bejelentette öt új játékos érkezését, így a korábban megszerzett Bali Péterrel és Dénes Zsolttal együtt már hét igazolásnál tartanak a soproniak a télen.

A klubvezetők mindenben megállapodtak a Nyíregyházáról érkező bal oldali védővel, Mészáros Márkkal, a Kaposvár II belső védőjével, Vadas Zalánnal, valamint a legutóbb a Vasasban szereplő támadóval, Balla Ádámmal. Mindegyik játékos 2013. június 30-ig írt alá szerződést a klubbal.

Emellett visszatért az együtteshez az Illés Akadémiáról a jobb oldali középpályás, Maráczi József, valamint a Vasas Kubala Akadémiáról fél évre kölcsönvették a bal oldali védőként bevethető Madarász Ádámot.

„A keret minőségi megerősítése megtörtént. Megtaláltuk a megfelelő embereket a hiányposztokra. A klubkoncepciónak megfelelően fiatal – az érkező játékosok átlagéletkora nem éri el a 21 és fél évet –, de azonnal bevethető játékosokat szerződtettünk” – mondta Bücs Zsolt, a soproni csapat vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

„7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk!”

Népsport
2025.12.14. 12:25
Ezek is érdekelhetik