NB II: a Dárdai vezette válogatott megnyerte első meccsét

Vágólapra másolva!
2013.01.19. 13:28
Megnyerte első mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó NB II-es válogatott.

A magyar csapat 2–1-re győzte le az albán Flamurtarit.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a válogatott Molnár F. Tamás (Orosháza) – Króner Martin (Vác), Burucz Barna (Csákvár), Lengyel Dániel (Békéscsaba), Sebők István (BKV Előre) – Kenderes Zoltán (Ceglédi VSE), Domokos Bálint (Tatabánya) – Bognár István (Mezőkövesd), Kovács Tamás (Kozármisleny), Berki István (Vác) – Olasz Dénes (Putnok VSE) összeállításban kezdett. Az előretolt csatár, Olasz Dénes a kilencedik percben megszerezte a vezetést.

A fordulás után Dárdai Pál szövetségi edző cserélt, Kovácsot Tóth Dániel (Orosháza), Berkit Kiss Róbert (Szeged 2011) váltotta. A további cserék: az 58. percben Bognár helyett Király Patrik (Vác), a 60. percben Olasz helyett Major Norbert (Ajka), a 63. percben Sebők helyett Lázár Patrik (Gyirmót), a 65. percben Domokos helyett Csordás Szabolcs (Csákvári TK), a 67. percben a csapatkapitány, Kenderes helyett Reznek Donát (Nyíregyháza), végül a 70. percben Króner helyett Csorba Szabolcs (Nyíregyháza) és Molnár F. Tamás helyett Horváth Gábor (BKV Előre).

A második félidőben két gól született, a magyar NB II-es válogatott második gólját a 67. percben Kiss Róbert szerezte.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18
Ezek is érdekelhetik