NB II: 19 éves bosnyák védővel erősít a Szigetszentmiklós

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 14:56
A bosnyák Eldin Dudic személyében védőt igazolt az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklósi TK.

Bosnyák védővel erősít az NB II-ben szereplő Szigetszentmiklós. A 19 éves Eldin Dudic ballábas futballista, a védelem bal oldalán és belül is használható. Egy másik próbajátékos, a francia utánpótlás-válogatott Nicolas Galpin, szintén jó benyomást tett a szakmai stábra, vele még nem egyezett meg a klub.

„Eldin Dudicról mindent elmond, hogy vele gyakorlatilag megállapodtunk a mérkőzés után. Kilencvenhármas születésű védő, aki középen és a bal oldalon is bevethető. Azon leszünk, hogy jobb játékos legyen, de van még mit csiszolni rajta. A francia Nicolas Galpin egy kis sérülést szenvedett ugyan a találkozón, de jó benyomást tett ránk, látszik, hogy képzett játékos. Pár nap kihagyás után folytatja a felkészülést” – nyilatkozta az SZTK új vezetőedzője, Zoran Kuntics a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
12 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
19 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
20 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
21 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
21 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 14:42
Ezek is érdekelhetik