MTK: csak az elsőség elfogadható, Garami kap újabb megbízást

2011.06.19. 17:57
null
Azonnali visszajutást vár a vezetőség az MTK-játékosoktól (Fotó: Czerkl Gábor)
Az MTK labdarúgócsapatának hivatalos honlapján, az mtkhungaria.hu-n Domonyai László, a története során az NB I-ből harmadszor kiesett fővárosi kék-fehér csapat vezérigazgatója értékelte az előző szezont – egyben meghatározta a 2011–2012-es idény céljait is.

Domonyai az előző idényről elmondta: több MTK-kulcsjátékos is mélyen tudása alatt teljesített, a szerencse is elpártolt a csapat mellől, és ez óriási szerepet játszott a kiesésben.

„A kiesés miatt mindenkinek magába kell néznie, és a saját felelősségét nem elkendőzve kell a teljesítményét, munkáját értékelnie. A keretkialakítás miatt a klubvezetésnek is önkritikát kell gyakorolnia” – írta Domonyai, aki elismerte: az MTK-nak gazdasági okokból kellett eladnia Pintér Ádámot a spanyol Zaragozának, még akkor is, ha a klubvezetés látta, jelentősen meggyengül a csapat.

„A konzekvenciát le kell vonni, és egy komoly játékerőt jelentő tengely nélkül a jövőben nem szabad kialakítani az MTK keretét” – vélekedett.

A következő idényben a cél egyértelmű: azonnali visszajutás, amely az MTK-nak sikerült is az 1981-es és az 1995-ös kiesést követően.

„A jövőt tekintve az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. Bármelyik NB II-es csoportba is kerül a csapatunk a bajnoki címet meg kell szerezni és közben a Magyar Kupában is bizonyíthatjuk, hogy az NB I-ben a helyünk. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával” – tudatta az igazgató.

„Az elmúlt hetekben reményteli tárgyalásokat folytattunk a Hidegkuti-stadion birtokbavételéről. Amennyiben a közeljövőben ez realizálódhat, egy új stadion építése is megkezdődhet” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51