Nyíregyháza: lemondott Brekk János vezetőedző - hivatalos

2011.04.27. 10:43
null
Brekk János úgy érzi, új impulzus kell a Nyíregyházának (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Nyíregyháza hivatalos honlapja, a nyiregyhazaspartacus.hu tájékoztatása szerint lemondott Brekk János, az NB II Keleti csoportjában szereplő labdarúgócsapat vezetőedzője.

A Nyíregyháza sokáig vezetett az NB II Keleti csoportjában, de az utóbbi hetek botladozásával a második helyre szorult ősi riválisa, a DVTK mögött, ráadásul a diósgyőriek a két csapat derbijét is megnyerték. A Szpari nyolc tavaszi bajnokijából mindössze hármat nyert meg, három meccse nyeretlen.

„Úgy gondolom olyan helyzetbe került a Szpari, amikor új impulzusokra van szüksége a játékosoknak. Ezt egy új vezetőedző jelentheti a csapatnál. Bízom benne, hogy az együttes képes arra, hogy megnyerje a hátralévő mérkőzéseit. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok. Jó érzéssel dolgoztam a Szparinál a csapattal, és ősszel eredményesek is voltunk. Sajnálom, hogy tavasszal nem tudtam segíteni, és a csapat nem tudott kijönni a gödörből. Ezúton is köszönetemet fejezem ki mindenkinek, szurkolóknak, játékosoknak, a klub vezetőinek és alkalmazottainak, akik a munkámat segítették!” – mondta Brekk János.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
56 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46