Diósgyőr: Nagy Béla sziklái „okozták” a múlt heti miskolci földrengést

2010.08.31. 23:20
Nagy Béla, a Diósgyőr labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának elmondta, nagyon örül, hogy megoldódott a diósgyőri foci jelene és – reményei szerint – a jövője is.
„Azt hiszem, nagyon meg kell becsülni az Arago Zrt. diósgyőri szerepvállalását – nyilatkozta Nagy Béla a dvtk.eu-nak –, mert az elmúlt években igencsak kilúgozott DVTK-t vesznek át. Nem volt más megoldás, hiszen a mögöttünk hagyott bajnokságban kiderült, Miskolc város önmaga nem tudja fenntartani a futballt Diósgyőrben. Sokáig tartott, mire aláírásra került a megállapodás, mert a vevő képviselői minden apró részletet meg akartak ismerni, nem szerettek volna zsákbamacskát venni. Anélkül, hogy az Arago Zrt nevében nyilatkoznék, elmondhatom, úgy tudom, nem csak csapatot, hanem klubot is akarnak építeni.”

„Az én feladatom hamarosan véget ér, már most sem egyedül döntök, de szeptember 9-i közgyűlési ülés után – mikor várhatóan jóváhagyják a tőkeemeléssel járó üzletrész-szerzést – jöhet az utódom az ügyvezető igazgatói székben. A múlt heti miskolci földrengések nem a véletlen művei voltak, hanem azok a sziklák okozták, amelyek a szívemről gördültek le a szóbeli megállapodás megkötésekor” – mondta Nagy Béla.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36
Ezek is érdekelhetik