A semmi… – Vincze András jegyzete
HA JÓL LÁTTAM, mosolyogva jött le a pályáról a ZTE FC vezetőedzője, Filipe Celikkaya – a csapat amúgy kikapott az Újpesttől 2–1-re. Aki végignézte a meccset, azt mondta, hogy a Zalaegerszeg játszott jobban (mondjuk, akkor valami nagy baj lehet velem, mert már lepörgött nyolc forduló az NB I-ben, s valahogy nem érzek rá ennek a légiós káoszfocinak az ízére, és a Megyeri úti meccsen sem volt olyan markáns érzésem, hogy ne nyerhetnének a lila-fehérek, és hát valamiért győztek is…).
Szóval, látva a derűs szakembert, azt mondtam magamban, hogy egy ízig-vérig magyar edző még a levegőt is szétrúgta volna dühében, egyikük-másikuk tán még nyilatkozni sem állt volna oda a meccs végén, vagy ha odaáll, akkor sistergett volna a mikrofonszivacs… Aztán itt van velünk, köztünk a Kispest-Honvédot edző olasz Maurizio Jacobacci, aki amúgy roppant szimpatikus, viszont emígy érthetetlen, hogy ilyen szakmai produkcióval (tök utolsó a csapat a tabellán) még mindig próbálkozhat – és szintúgy mosolygósan mantrázhat a vereségek után.
Ezerszer leírtam: a sajátos magyar fociközeg nagy hibája, hogy a honi labdarúgásért rajongók számára ismeretlen külföldi edzők egészségtelenül kitartó bizalmat kapnak a klubvezetőségtől, miközben a magyarnak általában annyi esélye sincs, hogy nyolc-tíz fordulón át magyarázza a bizonyítványt. Éppenséggel azt, hogy gyenge képességűek a futballisták, a bő keretből csapatot kell gyúrni, meg kell találni a posztokat, helyeket, miközben már szeptember végét járjuk, a bajnokság pedig elkezdődött valamikor július végén.
Valahogy csak a messziről jött szakik tehetik meg, hogy már a lefújás utáni másodpercben felmentik a játékost, aki amatőr hibát követ el (a ZTE-vereség Újpesten), vagy mondhatják, hogy összességében itt mindenki ügyes és jól focizik, de NB I-es szinten eredményesen teljesíteni valahogy mégsem tud (lásd a Honvéd meccsei), netán lottóvásárlásra buzdítják a nyertes ellenfelet, mintha az utolsó tizedmásodpercig megszakadó győztesek tehetnének arról, hogy a vitatott ítéletekkel együtt a debreceni védősor képtelen volt vasfegyelemben koncentrálni a 91. és 98. percben (ugyebár a DVSC–Vasas és a Lokit gardírozó észt Gert Remmel esete).
Hogy mi a megoldás?
Itt van a szemünk előtt – semmi…
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
