Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.06.23. 23:12

Jól emlékszem, hogy fogadta a sportszerető magyar szurkolósereg Nadir Benbuali Magyarországra szerződését 2024 szeptemberében. A magyar bajnokságban (de akár az alsóbb osztályokban) megforduló légiósok az elmúlt évtizedekben, sajnos, rászolgáltak a – finom eufemizmussal élve – szkepticizmusra, ráadásul a bajnokságot rosszul kezdő ETO sokadik légiósa volt néhány héten belül. Sérülékeny játékos hírében állt, térdszalagszakadása után az újrakezdés, újjászületés reményében szerződött kölcsönben Magyarországra. Aztán az első tétmérkőzésén gólt szerzett az NB III-as Putnok ellen a Magyar Kupában. Csakhamar az első bajnokiján duplázott a Paks ellen, több mint kilenc év után győzelemre vezetve ezzel az ETO-t az NB I-ben. Szép csendben a második legeredményesebb játékosa lett a csapatnak, de lejárt a kölcsönszerződése, ezért visszatért Charleroi-ba. Nemcsak a kapu előtt, hanem az összjátékban is a bajnokság egyik legjobbja volt, a győrieknek sikerült átigazolniuk tavaly, s ha már így alakult, a nemzetközi kupában is villogott, az NB I-ben pedig ősztől a gólkirályi címért küzdött. 

Amikor interjút készíthettem vele tavaly ősszel, legnagyobb meglepetésemre ő mondta először a győri csapatból, hogy a bajnoki cím megszerzése a célja (figyelem, ekkor még győzelmi sorozata és dobogós helye sem volt az ETO-nak), és ő szeretné lőni a legtöbb gólt. Végül tizenöt találattal harmadik lett a góllövőlistán, s bár az akkori beszélgetés során a válogatott még nem került szóba, egyértelműnek tűnt, hogy ilyen teljesítménnyel idő kérdése, hogy meghívót kapjon. Márciusban már az első felkészülési mérkőzésen betalált Guatemala ellen, az összes tesztmeccsen játszott, bajnoki címet érő gólt szerzett Kisvárdán (időközben a klubtörténet legeredményesebb légiósa lett), és az algériai vb-keretbe is bekerült. Ilyen önbizalommal a tavalyi interjút felidézve egyáltalán nem csodálkoznék, ha már a tavasszal maga elé képzelte volna, ahogy a világbajnokságon is betalál. Bár az NB I-ből a magyar válogatott hiányában is szerepeltek légiósok a világbajnokságon az elmúlt negyven évben, de gólt ő szerzett először Détári Lajos Kanada elleni 1986-os találata óta. 

A légióssal szembeni szkepticizmus nagyon hamar szertefoszlott Magyarországon, sőt, Győrben és Algériában 2026 nyarára ünnepelt sztár lett. 

Ki gondolt volna erre 2024 szeptemberében? 

Talán egyedül Nadir Benbuali. 

 

Legfrissebb hírek

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Hazatért, és bajnok lett – nagyinterjú Schön Szabolccsal

Képes Sport
2026.08.07. 09:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12