Három légiós is kikerült a DVTK keretéből

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.22. 10:39
null
Ivan Saponjics sem lép pályára az utolsó három bajnokin (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a második csapathoz került Lirim Kastrati, Peter Ambrose és Ivan Saponjics is.

Lirim Kastrati, Ivan Saponjics és Peter Ambrose kikerült a Diósgyőr első csapatának keretéből, így ők már nem lépnek pályára az NB I-ből kieső csapat utolsó három bajnokiján.

„Ebben a helyzetben nem vesztegethetünk el egyetlen percet sem, nekünk már nem a bajnokság hajrájára, hanem a következő idényre és évekre kell készülnünk” – fogalmazott Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója Takács Péter vezetőedzői megbízatásának bejelentésekor szombat este.

„Peter Ambrose, Lirim Kastrati és Ivan Saponjics nem szerepel a jövő évi elképzeléseinkben, így a maradék három bajnokin sem lépnek már pályára – tette hozzá a sportvezető szerda délelőtt a klub hivatalos honlapján. – A három légiósnak a DVTK második csapatában adunk edzéslehetőséget, és helyettük újabb diósgyőri akadémisták látogatják Takács Péter foglalkozásait.”

Ivan Saponjics 2025 nyarán érkezett a kieső fehérváriaktól, a DVTK-nál 17 bajnokin háromszor volt eredményes. Az ősszel csapat nélkül lévő Lirim Kastrati a télen csatlakozott a diósgyőriekhez, ahol hat bajnokin kapott lehetőséget, míg Peter Ambrose szintén hatszor játszott, de csak egyszer nevezeték a kezdőbe, gólt nem szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

ZTE: bejelentették a Babos Bence, Németh Dániel cserét

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:51

A DVTK-ban folytatja a vb-ezüstérmes csatár dédunokája – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 17:48

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 11:30

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 12:15