Gyász: elhunyt a Vasas bajnok és kupagyőztes labdarúgója

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.15. 09:50
null
Szőke István (középen) 1950–2026 (Fotó: Képest Sport)
A Vasas FC a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy 75 éves korában elhunyt Szőke István, aki az angyalföldiekkel bajnoki címet és Magyar Népköztársaság Kupát (MNK) is nyert.

Szőke István 1950. november 18-án született Bázakerettyén, szülőhelyén kezdte labdarúgó-pályafutását, majd Nagykanizsára, onnan pedig 1969-ben a Vasashoz került.

Az angyalföldieknél mutatkozott be az NB I-ben 1969. április 25-én a Komló ellen 4:1-re megnyert bajnokin, akkor még balszélsőként. Később már inkább a védelem bal oldalán számoltak vele az edzők.

Szőke 1977-ig 86 NB I-es meccsen játszott a Vasasban, tagja volt az 1973-ban MNK-t, 1977-ben pedig bajnoki címet nyerő csapatnak. Ezután Zalaegerszegre igazolt, ahol négy élvonalbeli mérkőzést kapott, később alacsonyabb osztályban a Budapesti Spartacusban is játszott.

Szőke István (az álló sorban jobbról a negyedik) a Vasas színeiben 1976-ban (Fotó: Képes Sport)

A Vasas Facebook-oldalának megemlékezése szerint a Sztyopa becenévre hallgató játékos legemlékezetesebb meccsei közé tartozik 1972-ből a Ferencváros 5–2-es legyőzése és az 1975-ös Újpest elleni 3–0-s siker, amelyen hibátlanul őrizte Bene Ferencet.

Szőke István hétfőn Bázakerettyén hunyt el. A család tájékoztatása szerint búcsúztatására zárt körben kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Csóka Dániel: Köszönöm a Vasasnak, hogy bíztak bennem

Labdarúgó NB I
1 órája

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagyot küzdött a Vasas, és emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
7 órája

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
7 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
8 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
10 órája