NS-infó: a Kisvárda kivásárolja szerződéséből a 18 éves tehetséget

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.02.13. 15:36
null
Papp Zsombor Gyirmótról szerződik Kisvárdára (Fotó: gyirmotfc.hu, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Kisvárda kivásárolja szerződéséből az NB III-as Gyirmót FC Győr 18 éves kapustehetségét, Papp Zsombort.

A Nemzeti Sport Győrből úgy értesült, hogy a Kisvárda FC kivásárolja szerződéséből az NB III-as Gyirmót FC Győr 18 éves kapustehetségét, Papp Zsombort.

Információink szerint a nagy tehetségnek tartott, 191 centiméter magas Papp már el is köszönt gyirmóti csapattársaitól, miután a két klub már megállapodott az átigazolásáról. A jövő héten csatlakozhat a Kisvárda keretéhez.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Papp Zsombor személyében újabb játékos kerül Gyirmótról az NB I-be a nyáron az ETO-hoz szerződő Olekszandr Piscsur után, és már a harmadik játékost tudjuk értékesíteni fél éven belül, hiszen a nyáron Horváth Rajmundot is kivásárolta tőlünk a Vasas. Zsombor nálunk kezdett el futballozni, és bár később máshol is kipróbálta magát, visszatért hozzánk és nálunk mutatkozhatott be a felnőttek között, a gyirmóti futball nagy tehetségéről beszélhetünk a személyében” – erősítette meg a Nemzeti Sport értesülését Horváth Cs. Attila, a Gyirmót sportigazgatója. 

Papp korábban az ETO-ban és a Puskás Akadémiában  is nevelkedett. Gyirmóton 2024-ben három plusz egy éves profi szerződést kötött, tavaly ősszel pedig a Nyugati csoportban élen álló csapatban 17 meccsen lépett pályára az NB III-ban.

Érdekesség, hogy már eddig is a Kisvárda rendelkezett az egyik legfiatalabb kapuspárossal az NB I-ben a 20 éves, első számú kapus, az ukrán-magyar Ilja Popovics és az ő cseréjének számító, 23 esztendős Kovács Marcell kettőse révén – hozzájuk csatlakozhat Papp Zsombor.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Hianga'a Mbock (francia-kameruni, Grenoble Foot 38 – Franciaország), Nikola Radmanovac (szerb, Csingtao Hajniu – Kína, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Babják Miroslav (magyar-ukrán, Szentlőrinc), Kancsij Artúr (magyar-ukrán, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nazar Koljada (magyar-ukrán)
Kiszemeltek: Balogh Norbert (szabadon igazolható, legutóbb DAC 1904 – Szlovákia), Idris Ibrahim (nigériai), Papp Zsombor (Gyirmót FC Győr)
Távozók: Bernardo Matic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Körmendi Kevin (Tiszakécskei LC), Osztrovka Maxim (Karcag)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55