A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2026.02.06. 17:19
Szép Márton (Fotó: Getty Images)
Az ETO FC hamarosan bejelentheti első téli igazolását: lapunk úgy tudja, hogy a Bayer Leverkusen kötelékébe tartozó Szép Márton játékjogát megszerzik a győriek.

A 2007-es születésű, 18 éves támadó korábban éveket húzott le a győriek akadémiáján, 2022-ben a Fehérvár FC-hez szerződött, majd 2023 nyarán a Bayer Leverkusenhez került. A korosztályos válogatott futballista ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen három gólt szerzett a németek U19-es csapatában. Rendszeresen pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában is, ám a hétközi Villarreal elleni összecsapást elővigyázatosságból kihagyta, mivel a napokban klubot vált: lapunk információja szerint ugyan több magyar klub és egy cseh csapat is kereste, az ETO FC-nél ír alá, az első kerethez csatlakozik.

Úgy tudjuk, hétfőn orvosi vizsgálatok várnak rá, a jövő hét folyamán jelenthetik be a szerződtetését. Szép Márton lesz az NB I-ben listavezető ETO FC első téli igazolása.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Szép Márton (Bayer Leverkusen – Németország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 08:14

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57