A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

H. Á.H. Á.
2026.02.06. 17:35
null
Ivana Wey győzelmet jelentő találata (Fotó: Getty Images)
A milánói-cortinai téli olimpia nyitó napján a női jégkoronán Svájc a rendes játékidő 3–3-as végeredménye után szétlövésben legyőzte Csehország válogatottját.

 

Nagy lendülettel kezdte második mérkőzését a cseh válogatott, amely az Egyesült Államoktól elszenvedett csütörtöki, 5–1-es vereség után mindenképpen javítani szeretett volna, s ezt alig másfél perc játék után a pályán is kifejezésre juttatta – Krystina Kaltounková góljával vezetés szerezve. A svájciak nem estek össze a kapott góltól, a nyolcadik perc elején Laura Zimmermann révén egyenlítettek. Az újabb cseh gólra ezúttal nem kellett másfél percet sem várni, Natalie Mlynková szerezte meg újra a vezetést az első harmadban végig fölényben lévő cseheknek.

A középső felvonásban fordult a helyzet, a svájciak játszottak veszélyesebben, de nem esett újabb gól, a harmadikban viszont a csehek kezdtek jobban, s az első percekben óriási nyomás alá helyezték a svájci kaput. A hetedik perc elején Tereza Plosová csente el a svájci védőktől a korongot, és ki is használta a ziccert. A helvétek viszont a harmad közepén emberelőnybe kerültek, s nagyszerű akció végén, két gyors keresztpassz után Alina Müller közelről visszahozta a reményeiket. Az utolsó percekben a cseheknek több lehetőségük is volt a meccs lezárására, ám végül ráfaragtak a helyzetek elpuskázására: 2:20 perccel a vége előtt Lara Christen kék vonalról elengedett lövése Michaela Hesová kapus vállán felpattanva a kapuba hullott.

Az idei olimpia első hosszabbításos mérkőzésén mindkét kapu előtt több nagy helyzet is adódott a 3 a 3 elleni játék során, gól viszont nem esett, így szétlövés döntött. Öt pár után mindkét csapat kétszer hibázott, a nyolcadik párban aztán a svájci Ivana Wey lövését Hesová nem tudta védeni, ezzel az övék lett a plusz egy pont, a csehek pedig két mérkőzésük után csupán egyetlen ponttal állnak.

TÉLI OLIMPIA 
NŐI JÉGKORONGTORNA
A-CSOPORT
Csehország–Svájc 3–4 (2–1, 0–0, 1–2, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
B-CSOPORT
Japán–Franciaország 3–2 (0–0, 1–1, 2–1)

 

Legfrissebb hírek

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
2026.09.23. 14:09

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07