Élvonalbeli rutinnal rendelkező védőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.01.28. 15:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalán jelentette be Nagy Zsombor szerződtetését.
Nagy Zsombor (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika)

Szerda délután a Kazincbarcika labdarúgócsapata bejelentette Nagy Zsombor érkezését. A 27 éves középső védő Zalaegerszegről érkezett az élvonal újoncához, de a dunántúli együttesben csak kétmérkőzésnyi lehetőséget kapott ősszel.

„Hatalmas bizonyítási vággyal érkeztem – nyilatkozta Nagy Zsombor új csapata hivatalos honlapján. – Az előző egy év nem úgy sikerült számomra, ahogy elterveztem, nem sok időt töltöttem a pályán. Meg szeretném mutatni, mi rejlik bennem. A csapat segítségére akarok lenni!”

Nagy 2020 augusztusában, még az MTK színeiben mutatkozott be az NB I-ben, az első osztályban 71 mérkőzésen kétszer volt eredményes.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Ferenczi János (FC Csíkszereda – Románia), Eduvie Ikoba (amerikai, Zemplín Michalovce – Nagymihály, Szlovákia), Nagy Zsombor (Zalaegerszeg), Makszim Puhtyejev (ukrán-magyar, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Kacper Radkowski (lengyel, Waterford FC – Írország), Semir Smajlagic (bosnyák, Hamrun Spartans – Málta, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Klausz Milán (MTK Budapest), Kocsis Botond (ETO FC)
Kölcsönből visszatérhetnek: – 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: – 
Kiszemeltek: – 
Távozók: Blessing Eleke (nigériai, szabadon igazolható), Varazdat Harojan (örmény, szabadon igazolható), Prosser Dániel (Opus Tigáz Tatabánya, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bánfalvi Gergő (Vasas FC), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Pinezits Máté az MTK zalaegerszegi veresége után: A felelősség csak az enyém

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 23:01

ZTE-siker, dél-amerikai öröm – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 21:14

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Az argentin Lucas Alfonso lett a ZTE kupaspecialistája

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:44

A Rebrov-éra óta nem láttunk ilyen sorozatot a Fraditól; 20 év után győzne Győrben az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 10:32

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.18. 19:24

Szendrei szép gólt fejelt, Baldoni duplázott: győzött odahaza a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.18. 15:19