Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete
Nincs biztos esélyes, mindenki legyőzheti a másikat az NB I-ben, ez az egyik legtöbbet forgó közhely a honi futballbajnokságról szólva. Megjegyzem, a megállapítás nem veri ki a biztosítékot, mert ugyebár minden meccs 0–0-val kezdődik, s az nyer, aki több gólt szerez. Erre pedig mindkét csapatnak van esélye.
Nos, mindennél többet kínált a tegnapi Győr–Loki, nem csupán a tabella, hanem a két klub háttere miatt is. A debrecenieknél biztos lett a jövőkép a Stockportból érkező Mark Stott tulajdonlása jóvoltából, ám nálam az sejtet leginkább stabilitást, hogy a csapat akkor is megbízhatóan teljesített, amikor még nem volt biztos az angol szerepvállalás, mert csak tárgyaltak a felek. Olyannyira, hogy még (dicséretes) önkormányzati szerepvállalás is kellett a nyugodalmas hétköznapokhoz.
A Győrnél nálam Borbély Balázs jelenti a biztonságot. Figyelve a csapat játékát még azt is elfelejtem (úgy-ahogy), hogy náluk is a külföldi futballisták viszik a prímet (a szombati kezdőben a szabályokra figyelve voltak öten). Nadir Benbuali híján aligha tartanának ott, ahol. Megérdemelten, mert a gólerős (eddig 11 gól) algériai nem gagyi, valódi érték, ahogy a szerb (ám „futballmagyar”) Miljan Krpics, a román Claudiu Bumba és Stefan Vladoiu játékát is szívesen nézem.
Ennek megfelelően a szinte kötelező óvatoskodást leszámítva több mint egy órán át valódi futballmeccset vívtak a felek. Kellett persze hozzá a Loki helyzetfelismerése, hiszen ellenfele sikertelen próbálozásait kétgólos vezetést érően fordították a maguk javára a debreceniek, hogy aztán jöjjön két tizenegyes két Vitális Milán-góllal, némi érthető, de felesleges feszültség a végére (az edzők kiállítva), és a vége: döntetlen.
Ami rangadóhoz illően valós, s azt jelenti, hogy egyik fél sikere sem lett volna meglepetés, az iksz az igazság. Az pedig legyen a hazai pálya előnye, hogy ösztönzésül mindkét csapatnak Borbély Balázs igazát küldjem útravalónak a továbbiakra. Az edző azt szeretné, ha holnapi csapata és holnapi önmaga rendre egy százalékkal több lenne, mint a mai.
Nincs annál szimpatikusabb, mint amikor a célok megvalósíthatók, a földön maradnak.
Bocsánat, a pályán.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
