Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnokságba

R. P.R. P.
2026.03.19. 15:54
null
Fotó: FIDE
A Manchester City sztárlabdarúgója, Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnoki sorozatba, amelyet az egyik legjelentősebb sakktorna, a Norway Chess szervezői indítanak útjára jövőre.

 

A Norway Chess az egyik legjelentősebb sakkverseny, 2013 óta rendezik meg minden évben. A szervezők most új sorozatot indítanak Total World Chess Championship Tour néven, amit a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is jóváhagyott a következő 16 évre. Az új formulában a klasszikus sakk mellett főszerepet kap a rapid és a villámsakk is, a három műfaj összesített eredményei alapján alakul ki.

Ehhez járul hozzá Erling Haaland, aki Morten Borgével, a neves üzletemberrel együtt megalapította a Chess Mates nevű céget. Haalandék ezen keresztül, a Norway Chess szervezőivel együttműködve támogatják az új sorozatot, és szeretnék, ha ezzel a sakk egy szélesebb kört elérő, látványosabb sportág lenne.

„A sakk egy hihetetlen játék – mondta Haaland. – Élesíti az elméd, és vannak hasonlóságai a futballal. Gyorsan kell gondolkodnod, bíznod kell az ösztöneidben és néhány lépéssel előre kell gondolkodnod. Fontos a stratégia és a tervezés. Azért fektetek be a Norway Chessbe, mert hiszem, hogy a Total Chess World Championship Tour még nagyobb sporttá teheti a sakkot a nézőknek szerte a világon. A Norway Chess csapata már eddig is nagyszerű munkát végzett az évenkénti torna fejlesztésével, és a projekt túl izgalmas volt, hogy kihagyjam.”

A sorozat négy tornát foglal magába, négy különböző városban. A résztvevők három műfajban mérik össze tudásukat: gyorsított klasszikus sakkban, rapidban és villámban. A gyorsított klasszikus teljesen új ág, ebben 45 percet kapnak a játékosok, lépésenként 30 másodperc jóváírással, és az eredmények beleszámítanak a klasszikus értékszámokba. A sorozat díjalapja minimum 2.7 millió dollár, és ebből legalább 750 ezer dollárt osztanak szét az első három torna mindegyikén. A negyedik, döntő versenyen 450 ezer dollár a pénzalap, de ehhez jönnek még a teljesítményalapú bónuszok.

Az új világbajnoki sorozat várhatóan 2027 első negyedévében kezdődik meg.

 

 

Legfrissebb hírek

A FIDE Törökországnak adta a decemberi sakk-vb-k rendezési jogát

Egyéb egyéni
2026.10.30. 16:21

Rapport Richárdék nyerték a sakkcsapatok Európa-kupáját

Egyéb egyéni
2026.10.24. 08:47

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23

„Tartsunk össze” – először szólalt meg Haaland a Manchester City ügyéről

Angol labdarúgás
2026.10.08. 19:52

Sakkvilágranglista: Rapport rontott, Gaál Zsóka kikerült a legjobb százból

Egyéb egyéni
2026.10.01. 10:44