A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

2026.01.31. 22:51
null
Arne Maier Újpesten folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Arne Maier, a német élvonalbeli Augsburg labdarúgója Újpesten folytatja pályafutását. Ez azt követően vált biztossá, hogy a lila-fehérek bemutatták a játékost a Puskás Akadémia elleni mérkőzés szünetében.

Mint azt lapunk megírta, a német sajtó megpendítette, hogy az Augsburg kötelékébe tartozó Arne Maier aláír a lila-fehéreknél. Utóbb kiderült, a német korosztályos válogatottal 2021-ben U21-es Európa-bajnoki címet szerző 27 éves középpályás megérkezett Magyarországra, hogy szignózza szerződését. A klub különleges módját választotta a bemutatásának: az új szerzemény a Puskás Akadémia elleni mérkőzés szünetében a játékoskijáróból előlépve integetett a szurkolóknak és fogadta a lelátóról érkező köszöntéseket.

Alighanem Dárdai Pál sportigazgató személye a kulcs az átigazolásban, a futballista ugyanis a Hertha neveltje. Tapasztalatból nem szenved hiányt, 184 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, nyolc gólt is szerzett, csakhogy az utóbbi időszakban sokat volt sérült, az idényben egy bajnokin játszott.

A fővárosi klub a hivatalos felületein még nem számolt be az átigazolásról, de sajtóhírek szerint végleg sikerült megszerezni a futballista játékjogát, akinek a szerződése nyáron járt volna le Németországban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bodnár Gergő (Zalaegerszegi TE FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Zalaegerszegi TE FC), Arne Maier (német, FC Augsburg – Németország), Patrizio Stronati (cseh, Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország), Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Egyiptom)
Kölcsönből visszatérők: Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kyan Vaesen (belga, KVC Westerlo – Belgium)
Távozók: André Duarte* (portugál, egyoldalú szerződésbontás után FCSB – Románia), George Ganea (román, FC ASA – Románia, Marosvásárhely, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (FK Csíkszereda? – Románia)
Kölcsönbe távozók: Babós Levente (diósgyőri kölcsön után BVSC), Geiger Bálint (Videoton FCF), Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
20 órája

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
23 órája

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a Paksnak a régóta várt győzelemhez

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 18:53
Ezek is érdekelhetik