Magyar válogatott átlövőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

N. T.N. T.
2026.02.11. 15:29
null
Csíkos Luca aláírt az FTC-hez (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy hosszú távú szerződést kötött Csíkos Lucával, aki a következő két idényt még egy másik klubban tölti kölcsönben.

 

Paál László sportigazgató a közelmúltban már elárulta, a Ferencváros hosszabb távú terveiben fontos szerepet kapnak a magyar fiatalok. A klub szeretné megtalálni azokat a tehetséges magyar játékosokat, akik már előrébb járnak fejlődésükben. Őket a Fradiba hoznák, majd kölcsönadással segítenék útjukat, hogy egy-két éven belül be lehessen őket építeni a felnőttcsapatba. Paál januárban arról is beszélt, már aláírás előtt állnak. A hivatalos bejelentésre sem kellett sokat várni, kiderült, az idény végén Vácot elhagyó Csíkos Luca az első olyan fiatal játékos, akit így felkarolnak.

Az ifjúsági és junior Eb-győztes balátlövő 2022 szeptemberében, 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben a NEKA színeiben, majd 2023-ban igazolt Vácra. Klubjával az Európa-ligában is szerepelhetett, második váci évében 164 találattal a góllövőlista negyedik helyéig jutott. 2024 decemberében tagja volt a részben hazai rendezésű Eb-n bronzéremig jutó felnőttválogatottnak. A Fradival négyéves szerződést kötött, de az első két idényben másik klubnak adják kölcsön – hogy hova, az a közeljövőben válik ismertté. 

„Motivál, hogy tudom, hogy egyszer majd a Fradiban fogok kézilabdázni, és tényleg akkor már a legjobb formámat szeretném nyújtani. Alaposan átgondolt, tudatos döntés volt, hogy a következő két évet kölcsönben töltöm, fontosnak tartom a lépcsőfokokat egy élsportoló életében, úgy gondolom, hogy mielőtt ténylegesen tudnék csatlakozni a Ferencvároshoz, szükségem van erre a lépésre is. Fiatal vagyok, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg tapasztalatot fogok szerezni, amit remélem majd kamatoztatni tudok, amikor visszajövök” – idézi a fradi.hu Csíkos Lucát. 

A Vác közben bejelentette, hogy Csíkos mellett Kurucz Aida és Such Nelli is távozik az idény végén, míg Kovács Anikóval szerződést bontottak. A csapatkapitány Pelczéder Orsolya nem folytatja játékos-pályafutását, de a tervek szerint a Vác kötelekében marad edzői pozícióban.

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2026.08.09. 12:20

Női ifjúsági kézi-vb: a magyar válogatott kikapott Dániától a negyeddöntőben

Kézilabda
2026.08.06. 20:15

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Másodfokon megkapta az engedélyt, indulhat a női kézi NB I-ben a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2026.07.28. 18:17

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
2026.07.25. 16:13