Tóth Alexnek nem számít, melyik poszton, csak a pályán legyen

H. Á.H. Á.
2026.02.11. 11:25
null
Tóth kedden este először kezdett, 58 percet játszott (Fotó: Getty Images)
A Spíler TV-nek adott nyilatkozatában a magyar középpályás elárulta, melyik poszton számít rá az edző, milyen utasításokat kapott a szakembertől a keddi mérkőzés előtt, amelyen először lépett kezdőként pályára új csapatában, és az is kiderült, milyen becenevet kapott a sok Alex mellett a csapattársaktól.

Tóth Alex számára emlékezetes marad az Everton elleni idegenbeli mérkőzés: a Bournemouth 2–1-re győzött, a magyar középpályás pedig pályafutása során először kapott helyet a kezdőcsapatban a Premier League-ben. A januárban Angliába szerződő játékos nemcsak a fontos három pontnak, hanem a vezetőedző bizalmának is örülhetett.

„Nagyon örülök, hogy a végén meg tudtuk fordítani a meccset, és örülök a bizalomnak is az edző részéről, hogy a kezdőcsapatba nevezett. Tényleg jó nap volt ez a csapatnak” – fogalmazott a találkozó után lapunk helyszíni tudósítójának Gyenge Balázsnak, s kitért arra is, mennyiben kapott először kezdőként más utasításokat Andoni Iraolától, mint korábban csereként pályára lépve.

„Nagyjából hasonló szerepkörben álltam be akkor is, csak egy meccs másik szakaszában. Most az elején jóval nyitottabb volt a játék, így kicsit másképp jöhetett ki a lépés. Személy szerint én is más feladatot kaptam, más utasításokkal küldött Iraola a pályára, mert más időtartamban voltam a pályán, mint korábban. Azt kérte, játsszak bátran a labdával, csináljam, amit tudok, hiszen azért vagyok itt. Labda nélküli játékot illetően pedig megvolt a taktikánk, készültünk rá, hogy támadunk majd le, ezeket próbáltam betartani” – árulta el a Bournemouth középpályása. 

Légiósok
2026.02.11. 13:30

Az olaszok világbajnok legendájáról kapott becenevet Tóth Alex

Két druszája is szerepel a csapattársai között Alex Scott és Álex Jiménez személyében, valahogy meg kell különböztetni őket...

Tóth Alex arra is kitért, hogy a középpálya melyik posztján számít majd rá leginkább a spanyol szakvezető.

Amikor idekerültem, beszéltünk róla, hogy a középpálya bármelyik pontján bevethető vagyok, és nekem igazából nem számít, hogy melyik poszton, csak a pályán legyek. Amelyiken éppen bízik bennem a mester, én ott próbálom a száz százalékot nyújtani” – mondta a kilencszeres magyar válogatott középpályás.

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Már nem hibátlan Carrickkel az MU; a Chelsea kétgólos előnyt bukott el otthon, míg a Newcastle nyert a tovább botladozó Spurs vendégeként.

 

 

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
4 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2026.09.21. 22:26