Polyák Balázs: Molnár Rajmund értékesítéséhez kellett az MTK brandértéke is

2025.09.01. 13:54
null
Molnár Rajmund (balra) az MTK-ban folytatja pályafutását (Fotó: MTI/Purger Tamás)
Polyák Balázs, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest klubmenedzsere szerint a Lengyelországba szerződött Molnár Rajmund értékesítéséhez a játékos teljesítménye és a klub nemzetközi presztízse is kellett.

A góllövőlistán öt góllal az első helyen álló 23 esztendős támadó eladását szombaton jelentette be a kék-fehérek vezetősége, a játékos pedig időközben csatlakozott a lengyel élvonalban hetedik helyen álló Pogon Szczecin keretéhez. Molnár Rajmund mellett másik meghatározó játékos, Kosznovszky Márk is a nyáron hagyta el az MTK-t, a középpályás már az angol második vonalban szereplő Portsmouth légiósa.

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:33

Az MTK bejelentette: Molnár Rajmund Lengyelországban folytatja – hivatalos

A magyar válogatott újonc kerettagja már átesett az orvosi vizsgálatokon, az Újpest ellen már nem lép pályára.

„Két fontos láncszem esett ki a csapatból, de megvannak a játékosok, akik pótolhatják mindkettőt, a klub pedig ugyanazon az úton megy tovább, amelyen eddig is – mondta Polyák Balázs klubmenedzser az M1 aktuális csatornának adott interjúban. – Molnár Rajmund iránt Hollandiából és Lengyelországból kaptunk ajánlatot, de a vezetőség és a játékos közös döntése volt, hogy végül a Pogon lett a befutó.”

A felvetésre, miszerint a magyar válogatottba először meghívott támadóért megközelítőleg másfél millió eurót kapott a huszonháromszoros bajnokcsapat, Polyák Balázs úgy felelt, hogy az elmúlt évek értékesítéseinek köszönhető a viszonylag magas ár.

„Több évre visszatekintve, olyan transzfereket kellett nyélbeütnünk, amelyekkel az MTK magasabb polcra került a piacon, és reálisan elkérhet hasonló összeget a játékosaiért. Természetesen Molnár Rajmund értékesítéséhez leginkább a játékos teljesítményére volt szüksége, de kellett az MTK brandértéke is” – mondta.

Bár a hazai átigazolási piac csak szerda éjfélkor zárul, a klubmenedzser elárulta, játékosokat az ősszel már nem vásárol a klub, sőt az ötszörös válogatott csapatkapitány távozása sem időszerű.

„Kata Mihály pótlását a rövid határidő miatt nehéz lenne megoldanunk, ezért most nem gondolkodunk az értékesítésében.”

A kék-fehérek hat forduló után a nyolcadik helyen állnak a bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
23 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53