Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.09.05. 19:01
null
Artem Favorov (kékben) csapatkapitányként a Ferencváros elleni mérkőzésen (Fotó: Puskás Akadémia)
Klubja hivatalos honlapjának adott interjút a Puskás Akadémia rutinos játékosa, Artem Favorov, a beszélgetésben szó került a csapat szerepléséről és a csapatkapitányi feladatokról is.

Artem Favorov 2020 januárjában mutatkozott be az NB I-ben a Puskás Akadémia játékosaként, és egy zalaegerszegi kitérőt leszámítva csak a felcsútiak mezét viselte a magyar első osztályban. A 31 éves középpályás a csapat idénykezdetéről is beszélt a klub hivatalos honlapján.

„Természetesen nem lehetünk elégedettek az eredményekkel. Habár minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk, és ezért igyekszünk is mindent megtenni, elismerem, hogy azért becsúsztak olyan mérkőzések, melyek végén nem éppen felhőtlen jókedvvel jöhettünk le a pályáról. Továbbra is hangsúlyozom, hogy fejben nagyon ott kell lenni, mert ha nem úgy alakul egy találkozó, ahogy elterveztünk, például hátrányba kerülünk, vagy nem tudunk kellő mértékben dominálni az adott meccsen, akkor csak teljes koncentrációval lehet kihúzni magunkat a gödörből. De azt gondolom, hogy tovább kell mennünk a saját utunkon, és a lehető legtöbb pontot összegyűjteni az őszi idény hátralévő részében.”

Szolnoki Roland sérülése után Nagy Zsolt volt a csapatkapitány, de amikor a magyar válogatott játékos hiányzott, Favorov is megkapta a karszalagot.

„Hatalmas felelősséget jelent, ugyanakkor rendkívül megtisztelő is. Már hatodik szezonomat töltöm a Puskás Akadémia FC mezében, ez idő alatt sok tapasztalatot gyűjthettem, van némi tekintélyem az öltözőben is, talán ennek szól, hogy olykor én kapom meg a csapatkapitányi karszalagot. De sokat jelent nekem, nem kérdés.”

Favorov hozzátette, a játékvezetőkkel még nem mindig találja meg a hangot, hiába próbál főleg magyarul beszélni velük. Beszélt arról is, mit jelent számára az, hogy megkapta a magyar állampolgárságot.

„Rengeteget. Nagyon hálás vagyok a klubnak, mert sok segítséget, támogatást kaptam itt mindenkitől, akár a társaktól, akár a klub dolgozóitól. És természetesen köszönettel tartozom Magyarországnak is. Otthonra leltünk, befogadtak, a család is szeret itt lenni. Büszke vagyok a magyar állampolgárságra. Ez is csak növeli a motivációmat, amikor magamra húzom a Puskás-mezt, és kifutok, mondjuk, a Pancho Aréna gyepszőnyegére egy-egy mérkőzésen. Várom a következő feladatot, hogy bizonyíthassak, de így van ezzel az egész csapat is, hiszen szeretnénk visszaszerezni az elhullajtott pontokat. Addig pedig mindent bele kell adni az edzéseken is, anélkül a szavak csak szavak maradnak. Ahhoz hogy a mérkőzéseken jól teljesítsünk, a tréningeken is ki kell hoznunk magunkból a maximumot.”

A Puskás Akadémia hat forduló után tíz pontot gyűjtve 10–10-es gólkülönbséggel a tabella harmadik helyét foglalja el.

 

Legfrissebb hírek

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
13 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:56

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:25

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30
Ezek is érdekelhetik