Németh András a Puskás Akadémia játékosa – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.06.25. 09:28
null
Tóth Balázs klubigazgató társaságában írta alá a szerződését (Fotó: Puskás Akadémia)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján tudatta, hogy Németh András személyében magyar válogatott támadót szerződtetett.

A Puskás Akadémia FC szerda délelőtti közleménye szerint Németh András 2028-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

Érdekesség, hogy Németh 2018-ban a Pancho Arénában megnyerte a Puskás–Suzuki-kupát, sőt gólkirálya lett a tornának a Genk játékosaként.

A 22 éves csatár pályafutását a Vasasnál kezdte, majd fiatalon külföldre került, és csaknem hét évet töltött el Belgiumban. A Genknél 2022-ben debütált a belga élvonalban. Egy évvel később, 2023 januárjában Németországba szerződött, ahol a másodosztályú Hamburger SV játékosa lett, a 2024–2025-ös idényt pedig kölcsönben a szintén a 2. Bundesligában szereplő Preussen Münsternél töltötte.

A magyar válogatott különböző korosztályos csapataiban végig szerepelt, mígnem 2022 novemberében a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott, ráadásul rögtön góllal, a Luxemburg elleni felkészülési találkozón.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Dala Martin (Fehérvár FC), Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lamin Colley (gambiai, Universitatea Craiova – Románia), Dusinszki Szabolcs (romániai, Csíkszereda), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Fehérvár FC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Vajda Roland (Fehérvár FC) 

 

Legfrissebb hírek

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2 órája

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
4 órája

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27

Külföldről igazolhat magyar támadót a Vasas – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:20

Szuhodovszki Soma: Hittem benne, hogy egyszer visszatérek

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 08:01

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42

Másképpen nézi a futballt, mint a legtöbben – bemutatjuk Gert Remmelt, a DVSC edzőjét

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 12:12
Ezek is érdekelhetik