Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

M. B.M. B.
2025.06.16. 18:07
null
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a legutóbb Kecskeméten futballozó Májer Milánt.

A nyírségi klub tájékoztatása szerint Májert a csapatot az élvonalban tartó Szabó István vezetőedző külön kérésére szerződtették, s kétéves szerződést kötöttek vele.

„Nagyon örültem a nyíregyházi megkeresésnek, Fekete Tivadart és Szabó Istvánt is jól ismerem, éreztem rajtuk, hogy bíznak bennem, ezért gyorsan megállapodtunk. A játékosok között is sok olyan van, akivel csapattársak voltunk, és úgy érzem a Szparinál minden adott a minőségi munkához. Nagyon pozitívak az első benyomások, és szeretnénk a következő szezonban sok örömet okozni a nyíregyházi szurkolóknak. Jól ismerem a várost, mivel a párom innen származik, az édesapja Szpari szurkoló, tudom, hogy mit jelent az itt élőknek a csapat!” – idézi a klubhonlap Májer Milánt.

A 25 éves jobbszélső az elmúlt két évben a Kecskemétet erősítette, előtte pedig tagja volt a Zalaegerszeg MK-győztes csapatának is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Horváth Kevin (Mezőkövesd Zsóry), Németh Barnabás (Vasas FC), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Katona Bálint (Ferencvárosi TC), Katona Levente (Kecskeméti TE), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Májer Milán (Kecskeméti TE)
Távozók: Géresi Krisztián (lejár a szerződése), Nika Kvekveszkiri (grúz, lejár a szerződése), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Darko Velkovszki (északmacedón, lejár a szerződése) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Milán (Debreceni VSC, Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (Puskás Akadémia, Újpest FC), Matheus Leoni (brazil), Nagy Dominik (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:27

Izraelben folytatja pályafutását a Nyíregyházáról távozó védő

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:21

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42

A Slavia egy magyar ajánlatot visszautasított Tijaniért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 09:45
Ezek is érdekelhetik