Tímár Krisztián, a Fehérvár FC vezetőedzője
„Nagyon nehéz mit mondanom egy ilyen meccs után. Jól kezdtünk és az első félidő nagy részében jobbak is voltunk. A csapat akart, ment előre. Azonban az olyan egyéni hibáink lesznek, amiket ma is láttunk, nem férnek bele az NB I-ben. Mondhatom, hogy szép támadásokat vezetünk, de ez senkit nem érdekel. Az ellenfél nyert kettő–nullra.
A Paks ellen ennyi helyzetet kidolgozni nem kis dolog. A továbbiakban is csak azt tudjuk tenni, hogy megpróbálunk mindenki ellenféllel szemben több helyzetet kialakítani és reméljük, hogy a nagy számok törvénye alapján gólt szerzünk.
Az elmúlt mérkőzéseken egyik ellenfelünk sem focizott le minket. A Paks, a Puskás Akadémia és az MTK ellen is komoly lehetőségeink voltak. Ez a szurkolóink buzdításán is érződött. Remélem, hogy ha legközelebb meg tudjuk szerezni a vezetést, akkor megnyerünk végre egy meccset.”
Bognár György, a Paksi FC trénere
„Nem volt ez annyira egyszerű győzelem, mint amilyennek kívülről tűnt. A Vidi a mérkőzés elején egészen jól pörgött, érezni lehetett, hogy fontos számára a mérkőzés. Az első félidőben kialakított helyzeteik alapján alakulhatott volna másként is a találkozó, lehetett volna sokkal szorosabb is. Időnként jól játszottunk. A második félidőben akadt hiányérzetem, összességében azonban elégedett vagyok a csapattal, megérdemelt a győzelmünk.
A Ferencváros elleni két mérkőzés, a bajnoki és a kupadöntő még nem volt ott a fejekben. Fontos ugyanakkor, hogy nincs újabb sérültünk, Papp Kristófot még időben cseréltem le.”
„Gondolkodtam rajta, hogy ellövöm a labdát, de amikor éreztem, hogy Böde Dániel érkezik, egyértelmű volt, hogy passzolok – jól tettem, vezetést szereztünk. Kiváló mentalitással léptünk pályára, de nem futballoztunk igazán jól: kevés helyzetet alakítottunk ki, sok rossz döntést hoztunk. Tisztában voltunk azzal, ha nyerünk, az ETO-tól ellépünk hat pontra, s közelítünk az első két helyezettre. Legközelebb a Ferencvárost fogadjuk, izgalmas meccs várható!” Mezei Szabolcs, a Paksi FC középpályása az M4 Sportnak |
„Az első félidőben helyzeteket alakítottunk ki, de rendre rossz döntést hoztunk, a Paks pedig megbüntette a hibáinkat, így vezetéssel vonulhatott pihenőre. A fordulás után is akadtak lehetőségeink, de nem használtuk ki őket, fájó vereséget szenvedtünk. Még hátravan három forduló, ki kell harcolnunk a bennmaradást!” (CS. A.) |
LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Fehérvár FC–Paksi FC 0–2 (0–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2867 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Böde (44.), Ötvös (81.)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 9 | 4 | 56–28 | +28 | 60 |
2. Puskás Akadémia | 30 | 17 | 6 | 7 | 49–33 | +16 | 57 |
3. Paksi FC | 30 | 16 | 7 | 7 | 62–43 | +19 | 55 |
4. ETO FC Győr | 30 | 13 | 10 | 7 | 47–35 | +12 | 49 |
5. MTK Budapest | 30 | 12 | 7 | 11 | 49–41 | +8 | 43 |
6. Diósgyőri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38–45 | –7 | 41 |
7. Újpest FC | 30 | 8 | 12 | 10 | 33–41 | –8 | 36 |
8. Fehérvár FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 34–45 | –11 | 31 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 30 | 8 | 7 | 15 | 28–50 | –22 | 31 |
10. Zalaegerszegi TE | 30 | 7 | 10 | 13 | 35–42 | –7 | 31 |
11. Debreceni VSC | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–55 | –8 | 30 |
12. Kecskeméti TE | 30 | 4 | 12 | 14 | 29–49 | –20 | 24 |