Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

H. Á.H. Á.
2025.05.05. 17:04
null
A héten kiderül, kik lesznek Krznar segítői (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, hétfő reggel az Újpest közölte, Dmir Krznar lesz a szombaton menesztett Bartosz Grzelak utódja a lila-fehérek kispadján. A klub a hivatalos bejelentésről tájékoztató közleményét azzal zárta, hogy az új vezetőedző stábját a következő napokban részletesen bemutatja. Közben a horvát sajtó már szállítja is a neveket, akik az 52 éves tréner segítői lehetnek.

Nem mondhatni, hogy a horvát sajtóban slágertémává vált volna hétfő délelőtt az új újpesti edző kinevezése, a legtöbb lapnál ugyanis megelégedtek a tényszerű közléssel, hogy reggel az Újpest bemutatta Damir Krznart. Az index.hr például megemlíti, hogy az Újpest az egyik legnagyobb magyar klub, amely több mint 25 éve vár az újabb bajnoki címére, és a sajtótájékoztatón elhangzottakból is idéz Ratatics Péter klubelnöktől.

Ennél valamivel bővebben foglalkozik az újpesti edzőváltással a Germanijak.hr oldala, amely azt is megemlíti, hogy kik lehetnek Krznar segítői a magyar főváros IV. kerületében. A lap úgy tudja, hogy az a szlovén Ales Mertelj lesz a segédedzője, aki már a Maribornál is mellette dolgozott, elemzőként Vedran Attias, erőnléti edzőként pedig Luka Krkljes érkezik a horvát edzővel Újpestre.

A Germanijak egyébként külön kiemeli a csapat jelenlegi keretéből a szintén – az új edzőhöz hasonlóan – korábbi Dinamo Zagreb-játékost, Fran Brodicot, aki nyolc bajnoki góljával a lila-fehérek idénybeli egyik legjobbjává lépett elő.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
31 perce

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
9 órája

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Már most több mint 7500 jegy elkelt az Újpest–Ferencváros derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 18:16
Ezek is érdekelhetik